Az ukránok több mint 90 százaléka hisz a háborús győzelemben, egyharmaduk már idén számít rá

Az ukránok több mint 90 százaléka hisz a háborús győzelemben, egyharmaduk már idén számít rá

18:31 Augusztus 22, 2022

Közélet 1929 3 хвилини

Українська

Egy friss, 2022 augusztusában végzett közvélemény-kutatás adatai szerint a válaszadók több mint 90 %-a hisz Ukrajna győzelmében az Oroszország ellen vívott háborúban (77 % teljesen, és 15 % inkább hisz benne), a válaszadóknak mindössze 4 %-a nem, vagy inkább nem hisz ebben – közölte hétfőn az rbc.ua hírportál a Demokratikus Kezdeményezések Alapítvány és a Razumkov Központ felmérésére hivatkozva.

A vizsgálat eredményei szerint a győzelemben hívők harmada (31 %) úgy véli, hogy ez még az idei év végéig megtörténik, 34 %-a gondolja úgy, hogy 1-2 év múlva. További 7 % szerint ez 3-5 évig tart, ráadásul 23 % nem tudott válaszolni erre a kérdésre, és alig néhány százalék mondta azt, hogy a győzelem nagyon hosszú távon érhető el.

A válaszadók többsége (55%) szerint győzelemnek tekinthető az orosz csapatok kiűzése Ukrajna egész területéről, vagy a határok 2014 januári állapotoknak megfelelő visszaállítása. További 20,5 % még radikálisabb, számukra a győzelem a háborúban az orosz hadsereg megsemmisítését és egy Oroszországon belüli felkelés/felbomlás elősegítését jelenti.

A válaszadók viszonylag kis része győzelemnek fogja tekinteni a háború befejezését Ukrajna bizonyos engedményeivel. Körülbelül 9 % tekinti győzelemnek az orosz csapatok kiutasítását Ukrajna egész területéről, kivéve a megszállt Krím félszigetet, 7,5 % a 2022. február 23-i status quo helyreállítását, 3 % pedig a háború befejezését, még olyan áron is, hogy az orosz hadsereg a teljes körű invázió után elfoglalt területeken marad.

A felmérést a Demokratikus Kezdeményezések Alapítvány és a Razumkov Központ végezte 2022. augusztus 5. és 12. között 2024 válaszadó megkérdezésével. A személyes felmérést csak az ukrán kormány által ellenőrzött területeken végezték, ahol nem folynak hadműveletek. Az elméleti mintavételi hibahatár nem haladja meg a 2,3 %-ot.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei