Folynak a foglalkozások az I. Ugocsai Tulipán Népművészeti Táborban (videó)

Folynak a foglalkozások az I. Ugocsai Tulipán Népművészeti Táborban (videó)

16:54 Augusztus 26, 2022

Közélet 1205 2 хвилини

A népzenei és néptánc tudásukat is fejlesztették azok a fiatalok, akik részt vettek az I. Ugocsai Tulipán Népművészeti Táborban.

A programot először Kőrösmezőn, majd Nagyberegen szervezték meg. Harmadik helyszíne a II. RFKMF Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központja. Az ötnapos rendezvényre 60 kárpátaljai fiatal jelentkezett. A hét folyamán a táborozók a Kokas Banda tagjainak szakmai vezetésével hangszeres képzésen, valamint néptánc oktatáson vettek részt, de bővítették népdal tudásukat is. Emellett népi játékokat is tanulhattak, valamint kézműves foglalkozásokat is tartottak számukra. Kokas Erzsébet a tábor vezetője stábunknak elmondta, mivel Tiszapéterfalván már 2016 óta folyik népművészeti oktatás, ezért az itt szervezett tábor felépítésében nagyban különbözött az előző kettőtől.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei