karpat.in.ua

Két óvóhely biztosít menedéket a Munkácsi Szent István Líceum tanulói számára (videó)

Szeptember elsején a Munkácsi Szent István Líceum tanulói is jelenléti formában kezdhették meg az új tanévet. Ennek az volt a feltétele, hogy az intézményben megfelelő óvóhelyet alakítsanak ki. A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye fenntartása alatt lévő iskola vezetősége a nyár folyamán ennek megvalósításán dolgozott. Végül két menedéket is létesítettek, amelyeket az ellenőrzés során műszakilag alkalmasnak találtak. Az egyiket a líceummal szemben lévő római katolikus plébánia épülete alatti pincerészben alakították ki, ahová a diákok iskolaidőben vonulhatnak le légiriadó esetén. A másik óvóhelyet a líceum kollégiumának alagsorában rendezték be. Itt korábban edzőterem volt. Egyik helyiségében jelenleg is biztosítanak sportolási lehetőséget a tanulóknak, de több átalakításra is sor került annak érdekében, hogy a menedék megfeleljen a biztonsági előírásoknak. A líceum diákjai a tanévnyitó ünnepséget követően osztályfőnöki óra keretében nézték meg az óvóhelyet, emellett tanáraikkal azt is megbeszélték, mi a teendő légiriadó esetén.