Megnevezték a vércsoport, amely a legnagyobb veszélyben van a stroke-ot illetően

Megnevezték a vércsoport, amely a legnagyobb veszélyben van a stroke-ot illetően

21:18 Szeptember 5, 2022

Közélet 1938 5 хвилин

A vörösvérsejtjeink felszínén megjelenő vegyi anyagok gazdag választékát írják le a vércsoportok. Az A és B elnevezésűek a legismertebbek közülük, amelyek együtt lehetnek jelen AB-ként, külön-külön A-ként vagy B-ként, vagy egyáltalán nincsenek jelen és O-ként szerepelnek. Finom eltérések azonban még ezeken a főbb vércsoportokon belül is vannak, ezek a felelős gének mutációiból erednek. Egy genomikai kutatás most egyértelműen kimutatta: 60 éves koruk előtt nagyobb valószínűséggel kapnak stroke-ot az A-típusú vércsoportba tartozók, mint a más vércsoportúak.

Neurology című szaklapban nemrégiben megjelent tanulmány szerint az A vércsoportúaknál nagyobb a kockázata annak, hogy 60 éves koruk előtt stroke-ot kapnak, mint a más vércsoportúaknál. Ebben a tanulmányban a szakértők a vércsoportot és a korai iszkémiás stroke (EOS) közötti összefüggést vizsgálták, rámutatva, hogy a korai stroke 60 éves kor előtt következik be. A tudósok összesen 48 genetikai vizsgálat adatait gyűjtötték össze, amelyekben nagyjából 17 ezer stroke-os eset és közel 600 ezer stroke-on kívüli kontroll résztvevő adatait elemezték.

Az egész genomra kiterjedő kutatás két olyan vércsoportot tárt fel, amelyek szorosan összefüggtek a stroke korábbi kockázatával. Az elemzésben mindent figyelembe véve a legnagyobb összefüggés a stroke kockázatával kapcsolatban az A és 0 vércsoporttal volt.

A szakemberek kimutatták, hogy az A vércsoportú embereknél 16 százalékkal nagyobb az esélye a korai stroke kockázata.

A stroke-ot kapott betegek vércsoportja a kontrollcsoporthoz képest szintén nagyobb valószínűséggel volt B. Ezzel szemben az 0 vércsoporttal rendelkezőknél csökkent a stroke kockázata, beleértve a 60 éves kor előtti stroke-ot is.

A kutatók ugyanakkor megjegyezték, hogy az A-típusú vércsoportú embereknél a stroke további kockázata kicsi, ezért ebben a csoportban nincs szükség extra éberségre vagy szűrésre.

„Még mindig nem tudjuk, hogy az A vércsoport miért jelent nagyobb kockázatot” – mondta Steven Kittner, a Marylandi Egyetem érneurológusa és a tanulmány vezető szerzője a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Valószínűleg köze lehet a véralvadási faktorokhoz, például a vérlemezkékhez és az ereket borító sejtekhez, valamint más fehérjékhez, amelyek szerepet játszanak a vérrögök kialakulásában.

Bár a tanulmány eredményei riasztónak tűnhetnek, érdemes őket kontextusba helyezni. A vizsgálatba bevont személyek Észak-Amerikában, Európában, Japánban, Pakisztánban és Ausztráliában éltek, és a nem európai felmenőkkel rendelkezők csak a résztvevők 35 százalékát tették ki. A jövőbeni, változatosabb mintával végzett vizsgálatok segíthetnek tisztázni az eredmények jelentőségét.

A szerzők szerint a fiatalabb emberek stroke-ját kisebb valószínűséggel okozzák az artériákban felhalmozódott zsírlerakódások (ez a folyamatot érelmeszesedésnek nevezik), és nagyobb valószínűséggel a vérrögképződéssel kapcsolatos tényezők. És bár a vércsoportunkat nem tudjuk megváltoztatni, a stroke kialakulásának vannak más kockázati tényezői, amiket viszont igen: ilyenek a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a magas koleszterinszint, a dohányzás és az elhízás.

(Origo)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei