Vucic Szerbia legmagasabb állami kitüntetését adta Orbánnak

Vucic Szerbia legmagasabb állami kitüntetését adta Orbánnak

21:20 Szeptember 16, 2022

Közélet 1901 4 хвилини

Українська

Az igaz barátok a nehéz időkben is egymásra támaszkodnak, Szerbia és Magyarország pedig mindenképpen igaz barátai egymásnak – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb elnök pénteken Belgrádban, miután kitüntette Orbán Viktort Magyarország miniszterelnökét.

A két politikus közös sajtótájékoztatóján a szerb államfő megtisztelőnek nevezte, hogy Szerbia legmagasabb rangú elismerését adhatja át a magyar kormányfőknek a két ország kiemelkedően jó baráti és testvéri kapcsolatainak kiépítéséért és megerősítéséért.

Aleksandar Vucic köszönetet mondott Orbán Viktornak azért is, mert folyamatosan dolgozik a két ország kapcsolatának javításán, amely ennek köszönhetően egyre jobb, és jelenleg történelmi csúcson van. Kiemelte: Szerbia hálás Magyarországnak, és kiemelten a magyar miniszterelnöknek azért, mert mindig mindenhol nyíltan és egyértelműen támogatja Szerbiát, akkor is, ha az európai integrációról, akkor is, ha regionális vagy kétoldalú kérdésekről van szó.

A szerb elnök kitért arra is, hogy az igaz barátok a nehézségek közepette mutatkoznak meg, és Magyarországnak akkor is volt ereje Szerbia mellé állni, amikor könnyebb lett volna hátat fordítani neki. „Ezért Magyarország biztos lehet abban, hogy Szerbia mindig igaz barátja marad, és támogatni fogja” – húzta alá a szerb államfő.

Aleksandar Vucic kitért arra, hogy a két ország kapcsolatai és közös eredményei lenyűgözőek, ez ugyanakkor arra is kötelezi a feleket, hogy a jövőben óvják és ápolják ezt a barátságot, és továbbra is a két fél stratégiai kapcsolatának és együttműködésének a fejlesztésén dolgozzanak.

A szerb államfő azért is köszönetet mondott Magyarországnak, mert megengedte, hogy Szerbia gázt tároljon a magyarországi tározókban. „Ezekben a nehéz időkben mindenki csak a saját maga érdekeit nézi, Magyarországnak viszont arra is volt ereje, hogy segítse Szerbiát abban, hogy nyugodtabb és melegebb telet biztosíthasson állampolgárai számára” – húzta alá.

Aleksandar Vucic végül leszögezte, biztos abban, hogy Orbán Viktor a kitüntetés nélkül is tovább dolgozna a két ország jóllétéért. Úgy fogalmazott: Hunyadi János és Hunyadi Mátyás óta nem volt jobb barátja Szerbiának Orbán Viktornál.

A kitüntetés átvételekor Orbán Viktor arról beszélt, hogy az elismerést biztatásnak tekinti azért, amit ezután fog tenni a magyar–szerb barátság érdekében. „Már Széchenyi István is megállapította, hogy Szerbia és Magyarország érdeke olyan szorosan összefonódik, hogy barátokká kell lenniük, amikor tehát a mostani magyar kormány a szerb-magyar barátságért dolgozik, egy nagyon régi magyar felismerést teljesít” – hangsúlyozta.

Kijelentette: Magyarország egy olyan ország, amelynek Szerbiával barátságban kell lennie. „Van egy közös ügyük is, együtt kell megvédeniük Európa déli kapuját, ez egyszerre küldetése és felelőssége a két országnak” – mondta a kormányfő.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei