karpat.in.ua

Imaóra a békéért a Csapi Római Katolikus Egyházközségben (videó)

Rendhagyó imaalkalomra hívogatott a csapi római katolikus templom harangja. Szeptember 17-én a település keresztény felekezetei egy időben fohászkodtak a mielőbbi békéért. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a római katolikus egyházközség is, ahol a hívek Thurzó Péter atya vezetésével kérték a Mindenható segítségét. A plébános elmondta, az imádság az Istennel való kapcsolatot jelenti a hívő emberek számára. A közösen elmondott fohásznak pedig még nagyobb ereje van, ezért az egyháztagok a mostanihoz hasonló imaalkalmak keretében, és a vasárnapi misén is könyörögnek Istenhez a mielőbbi békéért.