Bocskor Andrea kárpátaljai látogatócsoportot fogadott Strasbourgban

Bocskor Andrea kárpátaljai látogatócsoportot fogadott Strasbourgban

20:12 Szeptember 20, 2022

Közélet 2489 6 хвилин

Українська

55 főből álló látogatócsoportot fogadott Bocskor Andrea fideszes európai parlamenti képviselő Strasbourgban. Az társaság – amely szeptember 12-én indult útnak Kárpátaljáról és Magyarországról – betekintést nyerhetett a kárpátaljai születésű képviselő munkájába és az Európai Parlament (EP) működésébe.

A hosszú, huszonegy órás buszozás után a csoport először a Molsheim nevű francia kisvárosba érkezett, ahol kellemes, napos idő fogadta őket, így többen elindultak felfedezni a város nevezetességeit, rendezett parkjait, a francia hangulatot idéző, romantikus erkélyekkel díszített, egymás után sorakozó épületekből álló szűk utcáit.

A program másnap reggel Strasbourgban folytatódott. Az elzászi város az EP plenáris üléseinek fő helyszíne.

Az Európai Parlament épületében először Bodnár Alexandra, a képviselő asszony egyik asszisztense vezette körbe a csoportot, majd előadást tartott a parlament szerkezetéről, kialakulásának hátteréről, a jelenleg működő hét frakció lényegéről, valamint a képviselők főbb feladatairól.

Ezt követően nyílt lehetőség találkozni Bocskor Andrea képviselő asszonnyal, aki beszámolt az EP-ben végzett munkájáról, felvázolta az aktuális politikai helyzetet, kitért a különböző bizottságokban zajló folyamatokra, köztük az Oktatási és Kulturális Bizottságban, illetve a Külügyi Bizottságban történő munkára.

A látogatócsoportok meghívásának és fogadásának jelentőségéről szólva Bocskor Andrea helyszíni tudósítónknak elmondta: „Nagy örömömre szolgál, hogy kárpátaljaiak is meglátogathatnak az Európai Parlamentben akár Brüsszelben, akár Strasbourgban. 2014 óta több mint 800 látogató vett részt ilyen utakon, mely elsősorban azért fontos, mert megismerik a munkámat, látják azt, hogy milyen ez a nagy európai buborék, mivel foglalkozunk, és egy kicsit talán közelebb kerülnek ahhoz, amit csinálunk, s talán könnyebb így bemutatni azt, hogy mi az, amit értük is teszünk.”

A fideszes EP-képviselő az aktuálpolitikai helyzetre reagálva aláhúzta: „Ami a kárpátaljai magyar közösséget érinti, és így az ukrajnai háborút, én mindig annak a szemüvegén keresztül nézem, hogy mi az, ami Kárpátalját és a kárpátaljai magyar közösséget is segíti, előre viszi. Elsősorban azt szoktam hangsúlyozni minden felszólalásom során, hogy az emberi tényezőből kell kiindulni, ezért úgy gondolom, hogy a békére lenne leginkább szükség, és arra, hogy mihamarabb legyen vége ennek a háborúnak, melynek már így is rengeteg áldozata van, s nagyon sokan kényszerültek elhagyni a szülőföldjüket. Kárpátalját is megterheli az, hogy belső-ukrajnai menekülteket kell elszállásolniuk, infrastrukturálisan és humanitárius szempontból is nehéz helyzet ez. Ezért megpróbálom ezekre felhívni a figyelmet: hogy ameddig tart a háború, addig minden segítséget meg kell adni a térségnek, hogy minél könnyebbé tegyük azok helyzetét, akik otthon maradtak. De a legelső szempont az, hogy politikai, diplomáciai és minden egyes eszközzel a békén kell dolgozni. Sajnos – nagy szomorúságomra – nagyon kevés olyan hang van még mellettünk, magyar képviselők mellett, akik a békét szorgalmazzák. Úgy gondolom, hogy az Európai Uniónak is sokkal hatékonyabb eszközökkel, sokkal nagyobb erőbedobással kellene ezen dolgoznia” – szögezte le.

A Bocskor Andreával történő találkozást követően a csoport az ülésterem karzatáról figyelhette a plenáris ülés munkáját, ahol kiemelt témaként az Unió helyzete volt éppen napirenden. A vitákba történő belehallgatást követően a jelenlévők felfedezhették a Simone Veil Parlamentáriumot, melynek keretében megtekintettek egy nyolcperces összeállítást az EP szerepéről.

A parlamenti látogatás után a program Strasbourg műemléki védelem alatt álló belvárosának felfedezésével folytatódott, melyet a Katedrális tér közepén álló monumentális Notre-Dame de Strasbourg székesegyház látványa koronázott meg. A gótikus stílusban épült székesegyház Franciaország második leglátogatottabb katedrálisa a Notre-Dame de Paris után. Az elzászi régió szépségei után a helyi konyha specialitásainak megízlelése sem maradt el, ugyanis a látogatás a belváros egyik vendéglőjében elfogyasztott vacsorával zárult.

A kárpátaljai csoport csütörtök reggel hálás szívvel indult haza, s ezúton is köszönetét fejezi ki Bocskor Andrea képviselő asszonynak a meghívásért és a vendéglátásért, asszisztenseinek pedig az élménydús programokért.

(lexi/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei