Hatásos orosz küzdelem az alkoholizmussal szemben

Hatásos orosz küzdelem az alkoholizmussal szemben

13:52 December 31, 2019

Közélet 2495 3 хвилини

Az elmúlt 15 évben jelentősen csökkent az alkoholfogyasztás Oroszországban. A kétezres évek elejéhez képest több mint 50 százalékkal csökkent az egy főre jutó fogyasztás, amely mára egyáltalán nem kirívó az európai országok között. A változás hátterében szigorú kormányzati szabályozás áll, amelybe 2005 környékén kezdtek bele, és mára látványos eredményeket hozott.

A változást jól szemlélteti, hogy a nyilvánosság előtt ittasan megjelenő Borisz Jelcinnel ellentétben Vlagyimir Putyin az egészséges életmódot helyezte imázsa központjába. Az egykori dzsúdósról rendszeresen készülnek fotók sportolás közben. Síel, jéghokizik, búvárkodik, focizik, vagy csak félmeztelenül lovagol az orosz vadonban.

Putyin kormányzása alatt számos döntéssel korlátozták az alkoholfogyasztást. Nőtt az alkoholos italok jövedéki adója, este 11 után betiltották az árusítást, és sporteseményeken sem szabad már italozni. A következő lépés pedig az lesz, hogy 21 éves kor felett lehet majd csak 16,5 százalékosnál erősebb italokat venni.

A szabályozás hatására meredeken ível fel az oroszok várható élettartama. Míg a 2000-es évek közepén 65 év volt ez a mutató, mára 72 év lett. Különösen a férfiak várható élettartama nőtt jelentősen: tavaly 66 év volt, míg a kilencvenes években még csak 57.

2004-ben több mint 20 liternyi tiszta alkoholnak megfelelő mennyiségű szeszt ivott meg átlagosan egy orosz, a WHO legfrissebb, 2016-os adata szerint már csak 11,7 litert. Az orosz kormány szerint ez az elmúlt két évben tovább csökkent, tavaly már csak 9 liter alkoholt fogyasztott el átlagosan egy orosz, amely kevesebb, mint a francia vagy a német érték.

Oroszország a dohányzás ellen is hasonló eredményeket ért el. 2009 és 2016 között több mint húsz százalékkal csökkent a dohányzók aránya. Szintén a korlátozások vezettek eredményekre, Moszkvában például pár hónapja tiltották be a magánlakások erkélyein való dohányzást.

(g7.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei