„Szülőföldön magyarul” felhívás

„Szülőföldön magyarul” felhívás

18:00 Szeptember 20, 2022

Közélet 461 10 хвилин

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága megbízásából meghirdeti a „Szülőföldön magyarul” című programra vonatkozó felhívást a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatásra, illetve hallgatói támogatásra vonatkozó támogatási kérelem benyújtására a 2021/2022-es tanévre.

Célja: az ukrajnai magyar nyelvű oktatás és nevelés támogatása.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

I. Támogatásra jogosultak:

1. A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: BGA Vhr. ) 32/C. §-ában foglaltak szerint nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatásban részesülhetnek azon személyek, akikre a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya kiterjed az alábbiak szerint:

a) azok a kiskorú gyermekek, akik a 2021/2022-es tanévben Ukrajnában igazoltan működő óvodában magyar nyelvű nevelésben vettek részt,

b) azok az általános- és középiskolás tanulókakik 2003. augusztus 31-ét követő időszakban születtek és Ukrajnában működő, akkreditált vagy működési engedéllyel rendelkező oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányaikat folytatták (elemi, általános és középiskola, gimnázium, líceum, szakiskola, koledzs stb.), és

ba) az alap- vagy középfokú tanulmányaikat magyar nyelven folytatták és Ukrajna közoktatási rendszerének tanulmányi időszakra vonatkozó rendelkezései okán kötelező képzésben részesültek a 2021/2022-es tanévben,

bb) egyéb magyar nyelvű oktatásban (pl. vasárnapi iskola, esti iskola) részesültek, és a lakóhelyükön napi bejárással elérhető távolságon belül nem működött magyar nyelvű oktatási intézmény, vagy magyar nyelvű tagozat és a gyermek által látogatott ukrán nyelvű tanintézményben nem volt mód a magyar nyelv mint második idegen nyelv oktatásának bevezetésére az adott évfolyamon a 2021/2022-es tanévben,

bc) olyan sérült vagy halmozottan sérült magyar nemzetiségű kiskorú személyek, akik nem akkreditált nevelési és oktatási intézményben folytattak magyar nyelvű tanulmányokat vagy egyéb magyar nyelvű nevelésben részesültek a 2021/2022-es tanévben,

bd) olyan kiskorú személyek, akik sajátos nevelési igényeinek megfelelő – részben vagy egészben magyar nyelvű – nevelésben és oktatásban vettek részt a 2021/2022-es tanévben,

c) továbbá azok a középiskolai tanulók, akik a 2021/2022-es tanév megkezdéséig tizennyolcadik életévüket betöltötték, de az adott állam közoktatási rendszerének tanulmányi időszakra vonatkozó rendelkezései szerint kötelező képzésben részesültek a 2021/2022-es tanévben.

2. A BGA Vhr. 32/C. § (3) bekezdésében foglaltak szerint hallgatói támogatásban részesülhet az a nappali tagozatos hallgató, aki Ukrajnában működő felsőoktatási intézményben alap vagy magiszteri tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatta a 2021/2022-es tanévben.

II. Az I. pont szerinti támogatásokra nem jogosult:

a) az az alap- vagy középfokú oktatási intézményben tanuló, aki a 2021/2022-es tanévben több mint 30 tanórát igazolatlanul hiányzott;

b) az az egyéb magyar nyelvű oktatásban részesülő tanuló, aki a 2021/2022-es tanévben a magyar tanórák több mint 10 %-áról igazolatlanul hiányzott;

c) az, aki a támogatási kérelmet (adatlap + mellékletek) a meg­adott határidőn túl, illetve hiányosan nyújtja be, és a felszólításban szereplő határidőn belül sem pótolja a hiányosságokat;

d) azon személy, akire a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya nem terjed ki1;

e) az a hallgató, aki nem nappali tagozaton folytatta tanulmányait a 2021/2022-es tanévben;

f) az a hallgató, aki nem Ukrajnában működő felsőoktatási intézményben folytatta tanulmányait a 2021/2022-es tanévben.

A fenti feltételek bármelyikének fennállása esetén a támogatási kérelem érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül.

III. Támogatás összege és jogcíme:

A. NEVELÉSI, OKTATÁSI, valamint TANKÖNYV- ÉS TANESZKÖZ TÁMOGATÁS – 22.400 forintnak megfelelő UAH

B. HALLGATÓI TÁMOGATÁS – 22.400 forintnak megfelelő UAH

A támogatás a 2021/2022-es tanévre egy alkalommal igényelhető.

A „Szülőföldön magyarul” program teljes támogatási keretének forrása a Bethlen Gábor Alap 2022. évi költségvetésének „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzatán rendelkezésre álló összeg.

IV. Támogatási kérelem érvényességének feltételei:

Az I.1. pontban megjelölt, nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatásra vonatkozó feltételek:

– megfelelően kitöltött Adatlap; (a dokumentum minden adatának megadása kötelező, a kitöltési útmutatónak megfelelően)

– kötelezően csatolandó mellékletek:

a) a gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonatának fénymásolata;

b) a gyermek(ek) adóazonosító számának fénymásolata;

c) az eljáró szülő/törvényes képviselő érvényes személyazonosító okiratának fénymásolata.

Amennyiben a törvényes képviselő nem az anyakönyvezett anya vagy apa, mellékelni kell a támogatási kérelem beadására vonatkozó jogosultságot igazoló dokumentumot (gyermekelhelyezésről szóló bírósági végzés, a nevelőszülő megbízásáról szóló hatósági döntés, stb.);

d) az eljáró szülő/törvényes képviselő adóazonosító számát igazoló okmány fénymásolata;

e) amennyiben nem a szülő/törvényes képviselő az eljáró személy, a gondviselésre feljogosító dokumentum fénymásolata;

f) a gyermek(ek) iskolalátogatási/óvodalátogatási igazolásának eredeti példánya, amely tartalmazza az adott osztály/ tagozat/ csoport tannyelvének megjelölését, valamint a 2021/2022-es tanévben felhalmozott igazolatlan órák számát az osztály tanítója vagy az osztályfőnök aláírásával hitelesítve. Az egyéb magyar nyelvű oktatásban részesülő tanulók esetében az igazolásnak tartalmaznia kell a hivatalosan előírt, magyar nyelven tartott órák számát és a 2021/2022-es tanévben felhalmozott igazolatlan órák számát. Utólag módosított, törölt, javított, felülírt igazolásokat nem fogadunk el!

Az I.2. pontban megjelölt hallgatói támogatásra vonatkozó feltételek:

– megfelelően kitöltött Adatlap;

– kötelezően csatolandó mellékletek:

a) a támogatási kérelmet benyújtó személy érvényes személyazonosító okiratának fénymásolata;

b) a támogatási kérelmet benyújtó személy adóazonosító számát igazoló okmány fénymásolata;

c) a támogatási kérelmet benyújtó személy hallgató jogviszonyát igazoló okirat eredeti példánya, amely igazolja, hogy tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja.

Amennyiben a támogatási kérelem hiánypótlásra szorul, akkor a támogatási kérelmet benyújtó személy köteles az írásbeli értesítő kézhezvételétől számított 15 napon belül a kért adatokat vagy mellékleteket pótolni, ellenkező esetben a támogatási kérelem érvénytelennek minősül.

Hiánypótlásra csak egyszer van lehetőség.

Az Adatlapon kérjük a lakhelyet és a levelezési címet (amennyiben más, mint a lakhely) pontosan feltüntetni. Kérjük, tüntessék fel e-mail-elérhetőségüket és telefonszámukat az esetlegesen felmerülő problémák gyorsabb ügyintézése érdekében.

V. Benyújtás módja:

Jelen felhívás alapján a 2021/2022-es tanévre igényelhető támogatásokra 2022. szeptember 20. – 2022. október 20. közötti időszakban lehet a támogatási kérelmeket benyújtani. A támogatási kérelem utolsó postára adási dátuma: 2022. október 20.

Az Adatlapot a VI. pont szerinti megbízott tölti ki. A kitöltött adatlapot a szükséges mellékletekkel együtt a megbízott veszi át, azokról írásos elismervényt ad. Azok, akik olyan településeken élnek, ahol nem működik megbízott, a szomszédos település megbízottjánál vagy a legközelebbi körzeti irodában nyújthatják be az adatlapot és mellékleteit.

VI. Az Adatlapok beszerezhetők:

Az Adatlap a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) megbízottjainál igényelhető. Az iskolalátogatási igazolás űrlapját és egyedi döntés esetében a kérelem formanyomtatványát az oktatási intézményben (óvodában/iskolában), illetve a megbízottaknál szerezhetik be.

A támogatási kérelmeket befogadó megbízottak nevét és elérhetőségét az Alapítvány a sajtóban közzéteszi. További tájékoztatást kaphatnak az Alapítvány irodáiban, valamint megbízottjainál.

VII. A támogatási kérelmek elbírálása, a támogatás folyósítása:

A beérkezett támogatási kérelmekről az Alapítvány – ellenőrzés és feldolgozás után – javaslatot tesz a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, aki döntési javaslatát a Bethlen Gábor Alap felett rendelkező Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) elé terjeszti. A támogatási kérelmet benyújtó személy a Bizottság döntéséről írásos tájékoztatást kap.

A Bizottság jóváhagyó döntése esetén a megítélt támogatási összeg folyósítása kizárólag banki átutalással történik a kedvezményezett fizetési számlaszámára, a Bizottság által meghatározott összegben.

A támogatásokkal kapcsolatban további tájékoztatást a Bizottság döntését tartalmazó értesítőben, továbbá az Alapítvány irodáiban kaphatnak.

VIII. Az igénylési csomag elemei:

a) Adatlap,

b) Útmutató.

Az támogatási kérelmek benyújtásával kapcsolatos kérdéseikkel a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány központi és regionális irodáihoz fordulhatnak. Honlap: www.kmkszalap.org

1 „Nem terjed ki a törvény hatálya arra a személyre
a) aki magyar állampolgárságát önként tett nyilatkozata alapján veszítette el;
b) akinek magyar állampolgárságát azért vonták vissza, mert azt csalárd módon szerezte meg;
c) aki Magyarország területén bevándorolt, letelepedett, menekült vagy menedékes jogállást szerzett.”

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei