A kormány ismertette a veszélyes megyékből evakuált állampolgárok számát

A kormány ismertette a veszélyes megyékből evakuált állampolgárok számát

09:28 Szeptember 21, 2022

Közélet 380 3 хвилини

Українська

Mintegy 82 ezer személyt, elsősorban nőket, gyerekeket és időseket evakuáltak Donyeck megyéből biztonságos területekre – számolt be Ukrajna ideiglenesen megszállt területei reintegrációjával foglalkozó minisztérium sajtószolgálata.

„Minden megmentett élet mögött az állam, a nemzetközi szervezetek és az önkéntesek alapos és áldozatos munkája áll. Az önkéntesek az evakuálás első fázisát biztosítják. Minden egyes régióban, településen listát készítenek az evakuálásra készen álló emberekről, segítik a mozgásukban korlátozott polgárokat, és a legveszélyesebb helyekről az általános gyülekezőhelyre szállítják őket” – hangsúlyozta a minisztérium.

Ukrajna ideiglenesen megszállt területei reintegrációjával foglalkozó minisztérium munkája során mindig együttműködik az önkéntes szervezetekkel, többek között a Helping to Leave, a Proliszok, a Segíts az embereken, az East SOS civil szervezetekkel.

A tárca adatai szerint több mint 20 ilyen szervezet vesz részt az evakuálási folyamatban ott, ahol veszély fenyegeti a civil lakosságot. Többek között a luhanszki és Donyecki régió ideiglenesen megszállt területeiről, valamint Herszon, Zaporizzsja, Mikolajiv és Harkiv megyék területeiről van szó, ahol továbbra is különösen magas szintű a veszélyhelyzet.

A lakosság kimenekítésének folyamatában nemzetközi szervezetek is részt vesznek, amelyek támogatják az ukrán menekülteket és önkénteseket egyaránt, üzemanyagot biztosítanak a szállításukhoz, élelmiszerrel látják el stb.

„A munka folyamatos. Nem mindig látható a társadalom számára, de széleskörű és fontos. Sokan részt vesznek benne. Sajnos egy teljes körű háború körülményei között nem lehet mindenről részletesen beszámolni, hogy ne tegyük ki veszélynek a menekülő állampolgárokat” – jegyezte meg Ukrajna ideiglenesen megszállt területei reintegrációjával foglalkozó minisztériuma.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei