karpat.in.ua

Vitadélután Vitalij Portnyikov újságíróval (videó)

Ismét Ungvárra látogatott Vitalij Portnyikov újságíró, publicista. Ezúttal azzal a céllal, hogy egy nyilvános találkozó keretén belül beszélgessen a háborúról. Véleménye szerint ebben a nehéz időben erről beszélni kell az emberekkel: elemezni a kialakult helyzetet, megfontolni, mi fog ezután történni, ráhangolni magunkat az újabb kihívásokra, mert azok egyre inkább növekedni fognak, és tudni kell rá reagálni. Mintegy 400-an jöttek el, hogy meghallgassák Vitalij Portnyikov véleményét. A vitadélutánra az Ungvári Nemzeti Egyetem rektorátusának nagytermében került sor. Hasonló találkozókat hónapok óta szerveznek már Ukrajna különböző városaiban. A találkozó moderátora, Andrij Ljubka, kárpátaljai író volt. Az est folyamán számos kérdés hangzott el, így többek között az is, hogy mikor lesz vége a háborúnak ? Ukrajnának nagy esélye van a túlélésre – állapította meg Vitalij Portnyikov. Ez az egyetlen nagy esély áll a rendelkezésünkre. Minden más lehetőséget magunknak kell megteremtenünk – véli a publicista.