karpat.in.ua

A lakossághoz fordult a kárpátaljai koronavírusos betegeket kezelő orvos

Az Uzh Inform újságírói videofelvételt tettek közzé, melyen Vaszil Serehij, a Novák Endre Kárpátaljai Megyei Klinikai Kórház intenzív osztályának orvosa intézett néhány szót a lakossághoz.

Az egészségügyi dolgozó elmondta, hogy nem érti, miért nem tudnak az emberek egyszerűen otthon maradni, könyveket olvasni, sportolni. „Isten őrizz az általunk kezelt páciensek helyébe kerülni, hiszen mindannyian félnek, s többen nem is tudják, hogyan kapták el a vírust” – közölte.

Serehij felhívta a figyelmet arra, hogy a vírus elkapásához nem kell külföldről érkezett személyekkel érintkeznünk, hiszen a vírus már köztünk terjed. „Aki úgy gondolja, hogy ez vicc, az nagyon naiv” – mondta el. Arra kért mindenkit, hogy aki egy kicsit is tiszteli az orvosokat, az egészségügyi dolgozókat, akkor mind értük, mind pedig magukért álljanak felelősségteljesen a problémához.

„Meg kell változtatnunk a mentalitásunkat, másképp nem érünk el semmit” – tette hozzá. Az orvos elmondta, hogy teljesen megérti, hogy mindenki vágyik a szabadba, hiszen gyönyörű az idő, azonban véleménye szerint soha nem állítjuk meg a járványt, ha nem állunk lelkiismeretesen ehhez a helyzethez.

(VV/uzhinform.com)