Több mint 2000 orvos mondott fel Szlovákiában – veszélyben az ellátás

Több mint 2000 orvos mondott fel Szlovákiában – veszélyben az ellátás

20:22 Október 1, 2022

Közélet 1985 2 хвилини

Українська

A szlovákiai Orvos Szakszervezetek Szövetségének tájékoztatása szerint mintegy 2038 orvos adta be a felmondását az elmúlt napokban. A szervezet attól tart, hogy a nagy fővárosi kórházak nem fognak tudni működni a hiányzó szakorvosok nélkül – számolt be az Index az Infostartra hivatkozva.

A portál beszámolójában Szlovákiában mintegy 8000 orvos dolgozik jelenleg. Az intézmények közt egyetemi és kerületi intézmények is vannak, illetve magánkórházak, az orvosok között vannak az országban dolgozó, nem uniós országok állampolgárai is.

A szakszervezetek már többször jelezték a szlovák egészségügyben lévő állapotokat. Az Orvos Szakszervezetek Szövetsége már több esetben is bírálta a kabinetet, amiért az nem teljesítette a korábban megfogalmazott kéréseiket.

„Az ígéretekkel pedig nem érjük be, mert azokkal nem tudjuk meggyógyítani a betegeinket, és nem tudjuk megválaszolni azokat a kérdéseiket, hogy miért nem kapnak orvosi ellátást vagy miért kell várniuk hónapokat egy műtétre” – fogalmazott Peter Visolajský, az érdekképviselet elnöke, aki elmondta: a szövetség korábban nyolc kérést fogalmazott meg, amelyek a kórházak számára átfogó megoldást jelentenének teljesítés esetén.

A szakszervezet még januárban ismertette a nyolc darab kérést, ilyen például a béremelés, valamint az egészségügyi ellátási rendszer javítására tett javaslatok. Előbbiről már tárgyal is a pozsonyi parlament, Peter Visolajský mindezek ellenére a felmondásuk benyújtására szólította fel az orvosokat.

(Index)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei