Egy francia írónő kapta idén az irodalmi Nobel-díjat

Egy francia írónő kapta idén az irodalmi Nobel-díjat

22:22 Október 6, 2022

Közélet 1503 3 хвилини

Українська

Könyvei olyan hatással vannak a mai francia nőkre, amilyen hatással de Beauvoir művei voltak az előző generációra.
Annie Ernaux a kortárs francia regényirodalom egyik meghatározó alakja. Művei önéletrajzok, stílusa világos és analitikus, az „érzelmeskedés” távol áll tőle. De az emberek és az élethelyzetek, amiket ábrázol, mégis szenvedélyességgel és mély empátiával telt.

1940. szeptember 1-én született a franciaországi Lillebonne településen. Szüleinek kávéházuk és egy közértjük volt, ő a rouen-i, majd a bordeaux-i egyetemeken tanult pedagógusnak; 1971-ben modern irodalomból is szerzett diplomát. A bonneville-i líceumban tanított, illetve Pontoise-ban, mielőtt a National Center for Distance Learning intézethez csatlakozott volna.

Első regényét még az egyetemi évei alatt kezdte írni, ám a kiadók „túl ambiciózusnak” találták. Csak 1974-ben jelenhetett meg Les Armoires vides címmel. Az írónő ekkor már két gyermekes édesanya volt.

A könyvet titokban írta, miután férje kinevette első kéziratát (azt hazudta neki, hogy a doktori disszertációján dolgozik). Amikor a könyv végül egy neves francia kiadónál, a Gallimard-nál megjelent, Ernaux férje, Philippe a felesége szemére hányta: „ha képes vagy arra, hogy titokban könyvet írj, akkor arra is képes vagy, hogy megcsalj”.

Ez a konfliktus végül Ernaux válásához vezetett (erről a La Femme gelée című könyvében ír).

A most 81 éves francia írónő eddig 23 könyvet és számtalan publikációt jelentetett meg.

2000-ben megjelent L’événement című könyvét 2021-ben megfilmesítették. 1963-ban játszódik, egy kiváló, ám szerény körülmények közül jövő, irodalmat tanuló francia diáklányról szól, aki teherbe esik, mikor fogamzásgátlás és az abortusz illegális még az országban.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei