A harmadik fiú lelkületével - Beregszászon mutatták be az Ortutay Elemér életéről szóló kötetet (videó)

A harmadik fiú lelkületével - Beregszászon mutatták be az Ortutay Elemér életéről szóló kötetet (videó)

19:10 Október 6, 2022

Közélet 1661 2 хвилини

Українська

Ortutay Elemér, kárpátaljai görögkatolikus pap, teológiai tanár életébe és munkásságába nyújt betekintést az a kötet, amelyet Beregszászon mutattak be a róla elnevezett szakkollégiumban. A harmadik fiú lelkületével című művet a szerző, Marosi István ismertette. Elmondta, az összeállítással emléket szerettek volna állítani az idén 25 éve elhunyt Elemér atyának. A könyvbemutató moderátora Csordás László, irodalomtörténész volt, aki az est folyamán a szerzővel felelevenítette Ortutay Elemér életének jelentősebb állomásait, valamint kitért munkásságának irodalmi jelentőségére is. Az est zárásaként Nílus Luscsák, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspökének vezetésével a jelenlévők imát mondtak Elemér atya lelki üdvéért. A magyar kormánytámogatással létrejött életrajzi kötet az Ortutay Elemér Szakkollégiumban érhető el az érdeklődők számára.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei