Ukrajna ultimátumot adott a Vöröskeresztnek, hogy küldjön missziót Donyeck megyébe

Ukrajna ultimátumot adott a Vöröskeresztnek, hogy küldjön missziót Donyeck megyébe

21:10 Október 13, 2022

Közélet 2738 2 хвилини

Ukrajna három napot adott a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának, hogy küldjön missziót a Donyeck megyei Olenyivkába, ahol ukrán hadifoglyokat tartanak fogva, és az várakozzon a frontvonalon addig, amíg az oroszok beutazási engedélyt nem adnak neki – közölte csütörtökön Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője Telegram-csatornáján, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Jermak azt írta: „hangsúlyoztam, ma nagyon fontos az a kérdés, hogy milyen körülmények között tartják az ukrán foglyokat, és mivel kell szembenézniük a fogvatartási helyeken Oroszországban és Ukrajna ideiglenesen megszállt területén.” Mint közölte, Ukrajna felszólította a Vöröskeresztet, hogy a nemzetközi média képviselőivel három napon belül érkezzen meg Ukrajnába, még akkor is, ha addig nem érkezik megerősítés Oroszországtól.

„Oroszországnak nem érdeke, hogy kiderüljön az igazság. Ukrajna népi képviselőinek is csatlakozniuk kell a misszióhoz” – jelezte az elnöki hivatalvezető. „Arra szólítjuk fel a Vöröskeresztet, hogy küldjön missziót, amely a fronton lesz addig, amíg Oroszország ki nem adja neki a beutazási engedélyeket” – hangsúlyozta Andrij Jermak.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy július 29-én az oroszok mintegy 40 ukrán hadifoglyot megöltek és mintegy 130-at megsebesítettek Olenyivkában, hogy eltüntessék a bántalmazásuk bizonyítékait, amikor rakétacsapást mértek saját magukra.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei