Közel hétezer eltűnt ukrán katonáról tud a Védelmi Minisztérium – Maljar

Közel hétezer eltűnt ukrán katonáról tud a Védelmi Minisztérium – Maljar

20:10 November 2, 2022

Közélet 1753 2 хвилини

Українська

Ukrajnában csaknem hétezer katonát tekintenek eltűntnek, de az ezekről az emberekről szóló részletes információk árthatnak a jövőbeni fogolycserének – közölte szerdán Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes egy televíziós műsorban, számolt be a korrespondent.net hírportál.

A tudósítás szerint Maljar az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „minden olyan információ, amely egy fogságban lévő vagy eltűnt katona személyes adatait tartalmazza, közvetlenül veszélyeztetheti az életét és egészségét, valamint a cserefolyamatot. Mert az ellenség felhasználja ezeket az információkat.”

A védelmi miniszterhelyettes úgy vélte egy katonai egyenruhás személy fényképe árthat annak, aki az ideiglenesen megszállt területeken bujkál, és a visszatérés módját keresi. Ezenkívül az információ károsíthatja vagy megnehezítheti a tárgyalási folyamatot, ha az érintett személy cserelistákon szerepel – tette hozzá

Hanna Maljar azt javasolta, hogy az eltűntek hozzátartozói vegyék fel a kapcsolatot a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztály irányítása alá tartozó Hadifogoly-kezelési Koordinációs Parancsnoksággal.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy korábban az eltűnt személyekért felelős biztos hivatalának nyilvántartásában mintegy 6720 keresett személy szerepelt.

(vb/korrespondent.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei