25 ezer hrivnyát gyűjtöttek a 68-as alakulat részére a Kárpátalja magyar szemmel c. kiadvány révén

25 ezer hrivnyát gyűjtöttek a 68-as alakulat részére a Kárpátalja magyar szemmel c. kiadvány révén

09:13 November 6, 2022

Közélet 1875 3 хвилини

Українська

15 ezer hrivnyát sikerült összegyűjteni a Kárpátalja magyar szemmel c. útikönyv eladásából, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács pedig 10 ezer hrivnyával egészítette ki az összeget, így összesen 25 ezer hrivnyát adtak át a 68-as területvédelmi alakulat megsegítésére, amelyben Fegyir Sándor ismert kárpátaljai turisztikai tanácsadó szolgál.

A Munkácsy Mihály Magyar Házban nemrég mutatták be a Kárpátalja magyar szemmel című útikönyv ukrán változatát. Az eredetileg magyar nyelven megjelent kiadványt elsőként Budapesten vehették kézbe az érdeklődők még júliusban. A könyv Kárpátalja történelmét, földrajzát, természeti értékeit, hagyományait, továbbá a családok számára is könnyen teljesíthető túra útvonalakat mutatja be. A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács számára egyértelmű volt, hogy az útikönyvet ukrán nyelven is ki kellett adni.

„Az útikönyvet még a háború előtt lefordítottuk ukrán nyelvre. A korrektorok is befejezték a munkát. Azonban a háború kitolta a bemutatással kapcsolatos terveket. Később Fegyir Sándor fordult kéréssel a turisztikai tanácshoz, hogy nem tudnánk-e anyagilag segíteni a 68-as alakulatot. Az az ötletünk támadt, hogy megszervezzük a bemutatót, s az eladásból befolyt összeggel a katonákat támogatjuk” – mondta el Tarpai József, a kiadvány szerkesztője.

A könyv ukrán nyelvű változata nem csupán fordítás, de olyan kiegészítő információval látja el az olvasót, amely arra fókuszál, hogy a belső-ukrajnai, Kárpátaljára látogató turista is tudja, a soknemzetiségű vidéken miért fontos a történelmi értékeket is ápolni, és ami legfontosabb, elismerni és tiszteletben tartani azokat.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei