Az EU Erasmus+ programja keretében 13 projektben vehetnek részt ukrán szervezetek

Az EU Erasmus+ programja keretében 13 projektben vehetnek részt ukrán szervezetek

20:28 November 7, 2022

Közélet 1990 4 хвилини

Українська

Az EU a felsőoktatás potenciáljának fejlesztésére irányuló Erasmus+ programjában 13 projekt kerül finanszírozásra, amelyben 51 ukrajnai egyetem és egyéb szervezet vesz részt – számolt be az EU ukrajnai képviseletének sajtószolgálata.

„Összesen 145 projekt nyert a pályázaton. Ukrajna rendelkezik a legtöbb projekttel a Keleti partnerség régiójában, és a programban részt vevő 12 ország között van” – áll a közleményben.

Az említett 13 projekt a környezetvédelmi oktatási programok, az egészségügyi oktatás, az ökológia és a természeti erőforrásokkal való innovatív gazdálkodás, az aquakultúra és a halászat területén a Green Deal bevezetésére irányuló képzés, az irányítás korszerűsítése és a tudományos szabadság, a szakmai képzés és a hallgatói elkötelezettség átfogó mentorálása és korrepetálása, a tanárok szakmai fejlesztése, valamint a felsőoktatási rendszerek és a társadalom közötti kapcsolatok erősítésére irányul. 

„A partnerek befolyása és tapasztalata szerint a projektek az alábbi három csoportra oszthatóak: 1) az együttműködéshez való hozzáférés elősegítése (egy projekt); 2) átalakítási partnerség (tizenegy projekt); 3) strukturális reformok (egy projekt)” – hangsúlyozta a képviselet.

Az ügynökség jelentése szerint kilenc nemzeti és négy nemzetközi projektet finanszíroznak. A projektben 24 ország 65 partnere vesz részt: Ausztria, Albánia, Belgium, Örményország, Görögország, Grúzia, Észtország, Spanyolország, Olaszország, Kazahsztán, Lettország, Litvánia, Moldova, Németország, Lengyelország, Portugália, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, Üzbegisztán és Horvátország, Csehország, Montenegró és Svédország.

„A 72 ukrajnai partner 51 felsőoktatási intézményt, két kutatóintézetet és számos állami szervet, köztük Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumát, Mikolajivi Megyei Adminisztráció Oktatási és Tudományos Osztályát, a Nemzeti minőségi oktatást biztosító Ügynökséget, a Nemzeti Képesítési Ügynökségét, Ukrajna Energiahatékonysági és Energiatakarékossági Állami Ügynökségét, IT és más üzleti klasztereket, az Ukrajnai Városok Szövetségét, Kereskedelmi és Ipari kamarákat, különböző szakmai szövetségeket és állami szervezetek képvisel” – jegyezte meg a képviselet.

A projekteket négy ukrajnai egyetem koordinálja: a Bukovinai Állami Orvostudományi Egyetem, a Lembergi Politechnikai Nemzeti Egyetem, a Zsitomiri Politechnikai Nemzeti Egyetem és a Petro Mohila Fekete-tengeri Nemzeti Egyetem.

„Ukrajna 51 felsőoktatási intézménye politechnikai, orvostudományi, pedagógiai, gazdasági, mezőgazdasági, építészeti és belügyi szakirányt képvisel. A partnerségi együttműködésben 6, az ideiglenesen megszállt területekről áttelepített egyetem vesz részt. Öt egyetem három projektben szerepel partnerként: a Bohdan Hmelnickij Melitopoli Állami Pedagógiai Egyetem (áttelepített), a Csernyihivi Politechnikai Nemzeti Egyetem, a Dnyiprói Politechnikai Nemzeti Egyetem, a Lembergi Politechnikai Nemzeti Egyetem – közölte az ügynökség.

Ezen projektek hozzájárulnak az ukrajnai felsőoktatás reformjához is.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei