Újabb segélyszállítmány érkezett Kárpátaljára a Tisza ETT jóvoltából (videó)

Újabb segélyszállítmány érkezett Kárpátaljára a Tisza ETT jóvoltából (videó)

17:41 November 9, 2022

Közélet 1482 4 хвилини

Ezeken a felvételeken az látható, ahogy éjszaka épp Kisvárdán pakolják le azt a 20 ezer euro értékű segélyszállítmányt, mely Hollandiából érkezett. Másnap reggel pedig már meg is érkezik a segélyszállítmány egy része Császlócra a Tisza ETT és a Várda Hagyományőrző Kulturális Egyesület közreműködésével. A jelenlegi adomány javarészt tartós élelmiszerekből áll, melyeket az Ungvár környéki menekültszállókra szerettek volna eljuttatni. A holland Willem Schakel már 35 éve jár rendszeresen Ukrajnába és Romániába, 15 évvel ezelőtt eladta a saját bútorkereskedését és látva az itteni helyzetet úgy érezte, hogy minden általa lehetséges követ megmozgat, hogy segíteni tudjon. Annak érdekében, hogy az iskolák és az óvodák megkezdhessék az oktatást Szürtében, az ott élő menekülteket át kellett költöztetni Császlócra. A helyi vezetőség a kulturházat választotta ki, mert ez az épület megfelel minden olyan kritériumnak, ami szükséges a mindennapi élethez. Jelenleg itt olyan 35 menekült él, akik nem tudnak hova hazamenni. A Tisza ETT nem először jár Kárpátalján, hiszen a háború kirobbanását követően a Tisza Európai Területi Társulás vette magára azt a feladatot, hogy a Várda Hagyományőrző Kulturális Egyesülettel létrehoztak egy gyűjtőközpontot Kisvárdán, ahova az adományokkal párhuzamos futottak be a kárpátaljai segélykérelmek. A jelenlegi segélyszállítmány nagyobb része az Ungvári Gyermekkórházba került, ahova kórházi ágyakat, ágyneműket és a motorikus fejlődés elősegítésére használható eszközöket vittek. A Tisza ETT képviselői és a holland adományozók nem először járnak az Ungvári Gyermekkórházban. A háború kitörését követően tavasszal látogattak először el az intézménybe, annak érdekében, hogy személyesen mérjék fel, mire van a legnagyobb szükség. Ungváron a görögkatolikus székesegyház udvarán működő magánlíceumba is ellátogattak, ahol a gyerekek nagy örömére plüssjátékokat is szétosztották, ezen kívül azonban a mindennapi főzéshez szükséges élelmiszerrel is ellátták őket, hiszen nem csupán ungvári, de menekült gyermekek is tartózkodnak az intézmény területén. A Tisza ETT kisvárdai gyűjtőközpontjából nem tudták jelenleg egyszerre átjuttatni az összes adományt, azonban a közeljövőben az igények felmérését követően újabb segélyszállítmánnyal érkeznek Kárpátaljára.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei