Kárpáti tavak segíthetnek a klímaváltozás megértésében

Kárpáti tavak segíthetnek a klímaváltozás megértésében

23:49 Január 2, 2020

Közélet 2286 6 хвилин
Magyari Enikó kutatócsoportja mintavétel közben

A Kárpátok hegyi tavainak ősi iszaprétegeit vizsgálják az ELTE kutatói, hogy választ kapjanak arra, miként jelzi a különböző klímaciklusok váltakozását az egykor élt fajok száma és változatossága, valamint következtetéseket próbálnak levonni arra vonatkozóan, hogy az emberi tevékenység miként borítja fel a természetes folyamatokat

Megőrzi a klímaváltozások nyomát az üledék

Az ELTE csütörtöki közleménye szerint a munka során a kutatók – Magyari Enikő vezetésével – az iszapból hengeres mintákat vesznek, megállapítják az egyes rétegek korát, és megszámolják a benne talált élőlények maradványait.

A beszámoló szerint a tóba hullott anyagból, a tóban és környékén elő állatok és növények maradványaiból évente centiméternyi iszap keletkezik,ami – ahogy később további, újabb rétegek rakódnak rá – összetömörödik. Az iszap alján így egyetlen centiméterben már több évtizednyi maradvány sűrűsödik össze.

A vizsgálat során Magyar Enikő őskörnyezet-kutató, az ELTE TTK Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének vezetője valamint kutatótársai virágport, árvaszúnyogok és kovamoszatok darabjait keresik az egyes korok mintáiban.

Ezek jól megőrződő és jellegzetes maradványokat produkálnak: az árvaszúnyog lárváinak például a feje marad meg, egyfajta félig megkövült állapotban, megszámolhatóan és fajonként megkülönböztethetően.

Nagyon gyorsan változik a vizsgált fajok összetétele

A tudósok arra keresik a választ, hogy egy-egy árvaszúnyog – vagy kovamoszat – alfaj milyen gyakorisággal élt a tó környékén az egyes korokban, mi volt az arány 5000 éve, amikor a mainál is melegebb klíma uralkodott, és mennyi volt belőlük a köztes, hidegebb időszakban. Ezeket az eredményeket pedig a mai klímával összevetve fogják értelmezni. Megállapításuk szerintma nagyon gyorsan változik a vizsgált fajok összetétele.Ilyen gyors klímaváltozáshoz egészen a jégkorszak végi nagy felolvadás idejéig kell visszamenni.

„Ha egy felmelegedési periódusban a hideget kedvelő árvaszúnyogok száma lassan csökken, a melegkedvelő fajok pedig egyenletesen átveszik a helyüket, szinte észre sem vesszük: ugyanannyi röpköd a tó környékén, legfeljebb egy alig megkülönböztethető másik faj veszi át az uralmat” – magyarázza a közleményben Magyari Enikő.

Az utolsó tízezer évben is gyakran ingadozott a klíma

Az utóbbi tízezer évben többször, – mint ma is – sokszor hirtelen, drasztikus csökkenést okoz a vizsgált fajok egyedszámában a klímaváltozás.

Ha a klíma gyorsan változik, akkor előfordul, hogy a fajok sokszínűsége hirtelen visszaesik, az ökoszisztéma összeomlik, és az új éghajlathoz jobban alkalmazkodó faj csak pár évtized után „lakja be” a tavat – olvasható az összegzésben.

A Transzfogarasi út északi fele a Bilea-völgyben, a Bilea-tóval

„Ezen a ponton lehetetlen nem arra gondolni, hogy Földünk is egyfajta hatalmas kárpáti tó, és mi, emberek úgy reagálhatunk a klíma gyors változására, mint apró élőlénytársaink a Fogaras hegyeiben” – figyelmeztetnek a kutatók.

Apró időkapszulák üzennek a mának

Ezek a tavi mikrokozmoszok, ha csak az elmúlt évtizedek változásait tekintjük, a szakértők szerint arra figyelmeztetnek, hogy a változás mértéke felgyorsult, olyan élőlényközösségek váltották egymást az elmúlt 30 évben, amelyek előtte 10 ezer évig nem voltak jelen.

Ezek a változások pedig nehezen köthetők máshoz, mint az emberi tevékenységhez.

Ha az emberiséget tekintjük, akkor a tanulság az, hogy nem tudhatjuk pontosan, mikor következik be ez az összeomlás, de várható, és ebből nagy eséllyel az emberi faj sem tud kimaradni” – hangsúlyozzák a kutatók, hozzátéve, hogy a biológiai rendszerek viselkedése azt üzeni, hogy van egy tűrési képességük, és ha ezt túllépjük, hirtelen összeomlás következik be,  amiből a rendszer már egy másik állapotban épül újjá, és ez sok faj lokális kihalásához vezet.

Forrás: MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei