Egy biológiai férfi nyerte az amerikai tini szépségversenyt

Egy biológiai férfi nyerte az amerikai tini szépségversenyt

21:07 November 13, 2022

Közélet 2381 3 хвилини

Українська

A magát transzneműnek valló Brian Nguyen az első biológiai férfi, aki megnyert egy helyi Miss America versenyt. Nguyen éppen azután vitte haza a címet, hogy egy szövetségi fellebbviteli bíróság úgy döntött, hogy a Miss America szervezet nem kényszeríthető arra, hogy transzneműeket is felvegyenek a versenyzők közé.

Nguyen az Instagramon közzétett bejegyzéssel ünnepelte a győzelmet – számolt be róla a neokohn.hu

„A nevem Brian Nguyen, 19 éves vagyok, és jelenleg a Nashua Community College elsőéves hallgatója vagyok, üzleti menedzsment szakon” – áll az Instagram-posztban.

„Remélem, hogy a diplomámat arra tudom majd használni, hogy fenntartható, etikus és befogadó termékeket, például ruhákat, kozmetikumokat és kiegészítőket tudjak létrehozni. Emellett remélem, hogy a karrieremet a modell- és közösségi médiaiparban is tovább tudom majd fejleszteni” – írta a magát transzneműnek valló Brian Nguyen.

A versenyző bejegyzését így zárta: „El vagyok ragadtatva, hogy én lehetek az első transznemű nő, aki helyi Miss America cím birtokosa, és remélem, hogy mindenkit büszkévé tudok tenni, és elsőként léphetek fel a Miss America színpadára. Brian Nguyen vagyok, a ti Miss Greater Derry 2023-atok, és nagyon izgatottan várom a szolgálati évemet, hogy áprilisban versenyezhessek a Miss New Hampshire címért, és hogy mindannyian büszkék lehessetek rám.”

Nguyen éppen azután vitte haza a címet, hogy egy szövetségi fellebbviteli bíróság úgy döntött, a Miss America szervezet nem kényszeríthető arra, hogy transzneműeket is felvegyenek a versenyzők közé.

Az ítélet szerint a szervezet érvényesítheti a „született nő szabályát”, mivel azt az első alkotmánykiegészítés védi.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei