Állami támogatást javasol az olasz Liga a templomban esküvő pároknak

Állami támogatást javasol az olasz Liga a templomban esküvő pároknak

21:35 November 21, 2022

Közélet 1964 2 хвилини

Українська

A mennyasszonyi ruha, a gyűrűk, az ünnepi ebéd és a fényképek kifizetését is támogatja a Liga jobboldali kormánypárt, amely törvénytervezetet nyújtott be kizárólag a templomi esküvők támogatására.

    Húszezer eurónak, vagyis nyolcmillió forintnak megfelelő összeggel akarják segíteni a házasodni vágyó párokat. Az egyetlen feltétel, hogy templomban mondják ki az igent.  A támogatásban azok részesülhetnének, akiknek éves bruttó jövedelme nem haladja meg a 23 ezer eurót, és feltételként szabják azt is, hogy a házasulandóknak legalább tíz éve olasz állampolgársággal kell rendelkeznie.  
    A Matteo Salvini vezette jobboldali párt ugyanezt a javaslatot már 2019 áprilisában a parlament elé terjesztette, de akkor a 2019-es kormányválság miatt nem sikerült elfogadni. Most a Liga a kormányzó jobboldali koalíció tagjaként biztos parlamenti többségre számíthat.
    A párt korábbi közleménye szerint a kezdeményezéssel a házasságok, valamint az egyházi esküvők számát kívánják növelni.           Az Istat statisztikai hivatal legutolsó adatai szerint 2019-ben valamivel több mint 184 ezer házasságot kötöttek, hat százalékkal kevesebbet mint egy évvel korábban. A templomi esküvők aránya 47,4 százalék volt, miközben 1990-ben az esküvők több mint 82 százaléka még egyházi volt.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei