karpat.in.ua

Az áramkimaradások miatti tüntetéseket Oroszország provokálja Dél-Ukrajnában – Humenyuk

Az energetikai rendszer elleni támadások okozta problémák után Oroszország megpróbálja fellázítani a különböző régiók lakosait – jelentette ki kedden Natalija Humenyuk, a Dél biztonsági és védelmi erők közös koordinációs sajtóközpontjának vezetője egy televíziós műsorban, számolt be a korrespondent.net hírportál.

A jelentés szerint Humenyuk az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta, hogy az orosz megszállók saját kezükkel semmisítik meg a kritikus infrastruktúra létesítményeit. Ezt követően pedig „információs zajkeltés” segítségével „destabilizálják” Ukrajna régióit az energiaproblémák miatt – tette hozzá.

„Itt a legtöbb esetben virtuális befolyásolásról van szó, mert a déli téma „felmelegítése” folytatódik, annak ellenére, hogy a katonai események alakulása továbbra is keletre irányul, és az ellenséget erőteljesen visszanyomtuk, továbbra is „felmelegítik” ezeket a témákat az információs térben, ami befolyásolja a társadalom biztonságérzetét” – magyarázta a sajtószóvivő. Mint hangsúlyozta, Oroszország támadta meg Ukrajna energiarendszerét, ami fennakadásokat okozott annak működésében. Most pedig megpróbálja „destabilizálni a régiókat, egymás ellen fordítani őket, különösen az Odessza és Lemberg közötti ellentét szításával”.

„De folytatjuk a tájékoztató kampányunkat, különösen a helyi lakosság körében, és valóban igyekszünk eljuttatni az emberekhez a problémák valódi okára vonatkozó információkat. Az pedig, hogy egyesek ezekhez a provokációkhoz folyamodnak, bizonyos hiányosságunkat jelzi, de folytatjuk. Meg fognak szűnni a mesterségesen létrehozott tiltakozások, az energiacégek tovább dolgoznak, a kormány felvilágosító munkát végez, a hadsereg a fronton harcol” – összegezte Natalija Humenyuk.

(vb/korrespondent.net)