Interaktív kiállítás nyílt Banksy graffitijeiből egy firenzei templomban

Interaktív kiállítás nyílt Banksy graffitijeiből egy firenzei templomban

17:41 November 27, 2022

Közélet 1449 2 хвилини

Українська

A használaton kívüli épületben három tematikus termet alakítottak ki a szervezők. Így a látogatók a kiterjesztett valóság segítségével bejárhatják Bristol földalatti részeit is, melyek nagyban hatottak Banksy művészetére. A látogatók különböző dokumntumfilm-részleteket és videóklipeket láthatnak Banksy művészetével kapcsolatban.

„Firenze legrégebbi templomában vagyunk, amely az 1100-as években épült, így a helyszín is értéket képvisel a kiállításon. A templom méretei miatt nagyjából 3000 négyzetméternyi felületre vetíthetünk, akár 20 méter magasba is” – mondta a kiállítást szervező cég projektvezetője, Fabio Vallana.

Az Inside Banksy című kiállítás egy 35 perces utazást jelent a névtelenségbe burkolódzó művész alkotásai között. A tárlat egyik szakaszának fő témája a zene. Banksy számos brit együttesnek tervezett lemezborítót, például a Blur-nek vagy a Massive Attack-nek. 

A templom falain Banksy 200 alkotását jelenítik meg, a kiállításon egy interaktív sarkot alakítottak ki, ahol virtuális graffitit készíthetnek az érdeklődők. A rendhagyó helyszín harmadik termében Banksy olyan műveit idézik meg a virtuális valóság segítségével, amiket eltávolítottak vagy el is pusztítottak. 

A különleges kiállítás 2023. február végéig látogatható.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei