Budapesten koncertezett a Sodró együttes

Budapesten koncertezett a Sodró együttes

16:25 November 30, 2022

Közélet 2144 4 хвилини

Українська

A Magyarság Háza hagyományos adventi rendezvénysorozatának első programján a kárpátaljai Sodró együttes adott nagyszabású ünnepi koncertet az Aranytíz Kultúrházban, Budapesten. Az advent első vasárnapján megtartott teltházas előadáson hosszan tartó többszörös vastapssal méltatták a kárpátaljai művészeket.

A november 27-én megtartott eseményen Teszár Hedvig a Magyarság Háza munkatársa köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően kezdetét vette a Sodró együttes műsora. Az előadáson a zenekar egy utazásra invitálja a hallgatóságot, mely erdélyi, kis-magyarországi és a kárpátaljai népzenei és néptáncörökséget bemutatva hozza közelebb a jelenlegi élethelyzetet, momentumokat, pillanatokat. A szülőföldtől való elszakítottságot, a háborút és annak viszontagságait, a hányatatott sorsot, és a reményt a béke, a mihamarabbi hazatérés iránt. A műsorban a katonadalok, és a kisebbségi léthelyzet mellett felcsendülnek az adventet jelző énekek, egy-egy tájegység ünnepváró szokása.

Szalontai Richárd, a zenekar énekese köszöntőjében néhol elcsukló hangon elmondta: „Advent a várakozást jelenti, a szeretet ünnepét várjuk, Jézus megszületését. Számunkra február 24-e óta jelen van a várakozás a béke a iránt, a hazatérés iránt. A most összeállított műsorban a bennünk rejlő életérzést próbáljuk énekben, zenében, táncban átadni” – mondta el az énekes.

A koncert utolsó momentuma előtt Várady Enikő, az együttes művészeti vezetője megköszönte az anyaország és az ott élők támogatását, hogy a nehéz helyzet ellenére együtt dobban a nemzet szíve a kárpátaljai magyarsággal, és folyamatos a segítségnyújtás. „Köszönjük, hogy a legnehezbb időben is van kire számítanunk, az otthon maradt kárpátaljai honfitársaim nevében szeretném kifejezni köszönetemet, hogy segítenek és folyamatosan gondolnak ránk.” Amint azt a művészeti vezető mondta: bár nehéz, erőt próbáló időket élünk, megtanultunk egy nagyon fontos dolgot az utóbbi időben, még pedig azt, hogy mindenért csak hálásak lehetünk, amit eddig megéltünk és amit nap mint nap megélünk. Hálásak lehetünk a találkozásokért, a pillanatokért, hiszen semmi sem magától érthetődő az életben. Majd Ürögdi Ferenc Minden advent című versével kívánt áldott várakozást a megjelentek számára, ezt követően felcsendült egy katonanóta a Kis Kató és viski népzenei blokkal zárult a műsor. A közönség az egyórás nagykoncertet tapsviharral és többszörös vastapssal jutalmazta.

(Kőváry/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei