karpat.in.ua

Az EU egy évvel meghosszabbította az emberi jogok megsértéséért járó globális szankciók hatályát

Az Európai Tanács úgy határozott, hogy egy évvel meghosszabbítja az emberi jogok súlyos megsértésében érintett személyekkel és intézményekkel szembeni korlátozó intézkedések érvényességét – számolt be az Ukrinform az Európai Tanács honlapján nyilvánosságra hozott információra hivatkozva. 

„Az EU emberi jogok megsértésére vonatkozó Globális szankciórendszere értelmében az Európai Tanács 2023. december 8-ig meghosszabbította emberi jogok súlyos jogsértésekért felelős személyek és intézmények elleni szankciókat. Ez azt jelenti, hogy a szankciós listán szereplő 17 személyre és 5 intézményre szankciókat kell alkalmazni” – áll a közleményben.

A szankciórendszer magába foglalja az említettek vagyonának befagyasztását, az utazási tilalmat, valamint tilos, hogy uniós állampolgár vagy intézmény pénzügyi forrást biztosítson az uniós szankciók hatálya alá tartozó személyeknek vagy intézményeknek.

Az EU szankciós listáján szereplő személyek között van az Oroszországi Föderáció felső rendvédelmi köreibe tartozó Kalasnyikov, Basztrikin, az Oroszországi Föderáció nyomozói bizottságának elnöke, Krasznov, az Oroszországi Föderáció főügyésze, Zolotov, valamint Nemzeti Gárdájának parancsnoka. A listán további öt orosz állampolgár neve szerepel, közülük hárman az úgynevezett Wagner-csoporthoz tartoznak, de ez a csoport maga is azon intézmények közé tartozik, amelyekkel szemben uniós szankciókat vezettek be. 

A szankciók alá eső személyek listáján kínai, líbiai, dél-szudáni, észak-koreai és eritreai jogsértők is szerepelnek.

Az EU-ban az emberi jogok megsértésére vonatkozó globális uniós szankciórendszert 2020. december 7-én vezették be.

Ez a rezsim a Magnyickij-törvény európai megfelelője, nincsenek földrajzi korlátjai, és világszerte bárkire vagy bármilyen intézményre alkalmazható, ha olyan súlyos emberi jogi jogsértéseket követ el, mint a népirtás, kínzás, gyilkosságok és erőszak, rendszeres jogsértések. A listát az EU-tagállamok kezdeményezésére állítják össze, amelyeket megalapozott javaslatok alapján terjesztenek az EU Tanácsa elé, és évente felülvizsgálják.