Újra indít Budapestre járatot egy szerb légitársaság

Újra indít Budapestre járatot egy szerb légitársaság

09:12 December 10, 2022

Közélet 816 2 хвилини

Ismét közlekednek az Air Serbia repülőgépei Budapest és Belgrád között. A légitársaság közleménye szerint első járatuk 2023 márciusában érkezik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

Jövő év márciusától ismét közlekedik az Air Serbia Belgrád és Budapest között. A légitársaság a napokban három új útvonalat is bejelentett: Budapest mellett Ankarába és Izmirbe is indít repülőgépeket.

Közleményük szerint a hosszú szünet után 2023. március 13-án érkezik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre első budapesti járatuk. A nyári menetrend kezdetétől pedig fokozatosan heti 17 járatpár közlekedik majd a szerb és magyar főváros között – írta az AIRportal.hu.

Kiemelték ugyanakkor, hogy kedvező csatlakozási lehetőségeket ajánlanak belgrádi átszállással a térség országai mellett Spanyolország, Olaszország, Görögország, Ciprus és az Egyesült Államok irányába a magyar utasoknak.

Forrás: index.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei