A Szürtei Középiskola a Határtalanul döntőjében

A Szürtei Középiskola a Határtalanul döntőjében

19:16 Április 29, 2020

Közélet 4814 6 хвилин

A Határtalanul online középiskolai verseny több mint 75 ezer diákot ért el az anyaországban és a határon túl. A tavaly októberben a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által indított program elő- és középdöntői után a legügyesebbek – közel 600 középiskolás – április 24-én, pénteken online döntő keretében mérték össze tudásukat.

– Tavaly októberben kezdődött a verseny online formában, s akkor még nem gondoltuk, hogy a vetélkedő végét, tehát a döntőjét is csak online tudjuk megvalósítani – jegyezte meg Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, és köszönetet mondott mindenkinek, aki a versenyt megszervezte, s ilyen módon is lehetővé tette, hogy a közel 600 diák, akik a döntőbe bekerültek, azok valóban meg tudják mérettetni magukat. – Fontos, hogy a jelenlegi helyzetben is tartsuk és erősítsük egymással a kapcsolatot! – hangsúlyozta az államtitkár.

A kárpátaljai csapat tagjai, a szürtei iskolások is bekerültek a döntőbe. Dorgay Angelika vezetésével az ungvári járási Szürtei Középiskola 8. A osztálya is benevezett ősszel a Határtalanul program középiskolai vetélkedőjére, s olyan jól szerepeltek, hogy egyedüli kárpátaljai csapatként ők képviselhették megyénket a nívós megmérettetésen. Az eredeti terv szerint egy 20 perces előadással készültek volna a döntőre, de a járványhelyzet ezt felülírta. Végül a szervezők kérésére egy rövid bemutatkozó videó készült Dorgay Zsófia és Pfeifer István közreműködésével. Dorgay Angelika felkészítő tanár elmondta, hogy egyfajta csodaként élték meg a továbbjutást, és mindent megtettek annak érdekében, hogy a diákok jól szerepeljenek a döntőben is.

– Amikor tudomást szereztünk erről a versenykiírásról, akkor úgy vágtunk bele, hogy mindössze szerencsét próbálunk. Hatalmas élmény volt számunkra, hogy bejuthattunk a középdöntőbe. Január 8-án kiutazott hozzánk a program stábja. A gyerekek nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a felkészülésbe. Olyan élményben volt részünk, amilyenben ezelőtt talán sosem. A döntőbe  jutásunk pedig tovább fokozta az érzéseket, és még jobban összekovácsolta a kis csapatunkat. A helyzetre való tekintettel videohívások segítségével tanultunk. Nagyon izgatottan vártuk, hogy mi lesz a döntőben. Szerettünk volna derekasan helytállni.

A 2019 őszén indult, több ezer Kárpát-medencei középiskolást megmozgató vetélkedősorozat záróeseményére, a Nagydöntőre idén április 24-én délután került sor. A csapatok nemzetpolitikából, irodalomból, honismeretből és történelemből mérték össze tudásukat.

– Nekünk ez nagyon nagy megmérettetés, mert nem vettünk még ilyenben részt soha. S még nehezebb volt amiatt, hogy online kellett tanulnunk, oktató videókból szereztünk újabb ismereteket, tanultunk minden tantárgyat – mondta Necze Martin, a Szürtei Középiskola tanulója.

A múlt pénteki élő döntőt az interneten bárki követhette, vagy később megnézheti a Határtalanul YouTube-csatornáján. A diákok tesztfeladataival párhuzamosan színes kísérőprogramok zajlottak. Rendkívül látványosra sikerült a Határtalanul középiskolai vetélkedő virtuális döntője. Szerepelt a programban Lackfi János, József Attila-díjas író, költő, népdalokat énekelt Orbán Bori, fellépett a Monyo Project zenekar, tinisztárok szórakoztatták a nézőket, de megelevenedett Mátyás király udvara, illetve egy környezetvédelmi divatbemutatót is láthattak.

A Határtalanul középiskolai versenyen I. helyezett lett a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum 10. B osztálya Szatmárnémetiből 131 ponttal.

II. helyen végzett a Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája Fifikások elnevezésű osztálya 126 ponttal.

A III. helyen holtverseny alakult ki a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium EgyemBTGK osztálya és a kassai Márai Sándor Általános és Középiskola Máraisokk fantázianevű osztálya között. Mindketten 123 pontot értek el.

A Szürtei Középiskola 8. A osztályos tanulóinak csapata 106 pontot szerzett. A tartalmas időtöltésen és csodálatos élményeken kívül, saját bevallásuk szerint többek, okosabbak és gazdagabbak lettek a vetélkedő a való részvétele által.

(RV/Kárpátalja hetilap/hatartalanul.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei