karpat.in.ua

A háború következtében az ukrán gyerekek több mint 40 százaléka tanul európai uniós országok iskoláiban

Az idei tanév kezdetén csaknem 2,25 millió ukrán gyermeket vettek fel az Európai Unió tagországainak oktatási intézményeibe, ami a teljes ukrán tanulói létszám közel 43 % – közölte hétfőn Hanna Szahno, a Gazdaságstratégiai Központ humántőke-fejlesztési politikával foglalkozó kutatócsoportjának munkatársa egy konferencián, tájékoztatott a korrespondent.net hírportál.

A jelentés szerint Szahno elmondta, hogy 2022 szeptemberében megközelítőleg 2,25 millió ukrán gyermeket integráltak az EU-tagországok oktatási intézményeibe. 2021 szeptemberében összesen 5,4 millió gyermek tanult ukrán iskolákban és járt óvodákba, és ebből valamivel több mint egymillió volt óvodás, a többi pedig iskolába járt, vagyis az ukrán gyerekek 43 %-a jelenleg Ukrajnán kívül van – tette hozzá.

A szakember közlése szerint 7,8 millió ukrán kényszerült elhagyni a hazáját és az európai országokban maradni. Ennek a tömegnek a 90 %-a nő és gyermek – emlékeztetett. Mint megjegyezte, 6,5 millió ukrán belső menekült, a felük hivatalosan is áttelepülti státuszt kapott, és ez a mutató március óta alig változott. Emellett a 2022 decemberi adatok szerint az országon belüli menekültek 40 %-ának van munkája – mutatott rá Hanna Szahno.

(vb/korrespondent.net)