Támogatás a ráti gyermekotthonnak a magyarországi Fiatal Családosok Klubjától

Támogatás a ráti gyermekotthonnak a magyarországi Fiatal Családosok Klubjától

19:44 December 20, 2022

Közélet 1528 4 хвилини

Українська

A Ráton működő Szent Mihály Gyermekotthont támogatja a magyarországi Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) az idei adventi adománygyűjtésén összegyűlt több mint hárommillió forinttal (több mint 300 ezer hrivnyva).

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Király Nóra, a Ficsak alapítója keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, az összegből az otthonban élő gyerekek karácsonyi kívánságait teljesítik, szentestére vacsorát kapnak és játszóházat biztosítanak számukra, valamint az épület szigetelését támogatják.

Király Nóra megjegyezte, nem gondolták, hogy ezekben a nehéz időkben, ilyen nehéz gazdasági helyzetben sem csökken az emberek adakozási kedve és ekkora összeget sikerül összegyűjteni.

Nyitrai Zsolt, a kiemelt társadalompolitikai ügyekben a miniszterelnök munkájának támogatásáért felelős miniszterelnöki biztos úgy fogalmazott, a Ficsak kezdeményezése megmutatja, hogy Magyarországon milyen szépen és példaértékűen tud összefogni a civil szektor a cégekkel és a magyar állammal.

A jövőben is erősíteni kell ezt az összefogást, amelyet a kormány is minden eszközzel támogat, 2010. óta például majdnem háromszorosára nőtt a civil szervezetek költségvetési támogatása – mondta a miniszterelnöki biztos.

Nyitrai Zsolt emlékeztetett, tíz hónapja van nehéz helyzetben Ukrajna, a háborúban pedig több mint 150 ezer magyar honfitárs is érintett.

A háború senkinek sem jó, az egyéb rossz politikai döntések pedig mindenkit tönkretesznek, mégis egyedül Orbán Viktor miniszterelnök beszél arról, hogy az egyetlen megoldás az azonnali fegyverszünet és a béketárgyalás – mutatott rá Nyitrai Zsolt.

Hozzátette, addig is, amíg a béke megvalósul, Magyarország segít a rászorulókon: eddig több mint 31 milliárd forintot fordított a kormány Ukrajna támogatására, a menekülteknek humanitárius tranzitközpontot hozott létre és ingyenes utazást biztosít nekik a MÁV járatain, a hat nagy karitatív szervezetet pedig komoly anyagi támogatásban részesítette őket.

A sajtóanyag szerint az idén hetedik alkalommal rendezett jótékonysági adománygyűjtéshez majdnem harminc civil szervezet csatlakozott, mások mellett az Egyszülős Központ; a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány; a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS); a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE). Herczegh Anita és lánya, valamint Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára koszorúkat és asztaldíszeket készített a jótékonysági vásárra, a Ringató pedig egy koncert bevételét ajánlotta fel. Az esemény fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök volt, aki a gyermekotthon Budapestre látogató lakóit vendégül látta a Sándor-palotában.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei