karpat.in.ua

Január 5-én temetik XVI. Benedeket – Ferenc pápa vezeti a szertartást

Amint arról beszámoltunk, kilencvenöt éves korában december 31-én, 9 óra 34 perckor elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje.

XVI. Benedek földi maradványait január 2-tól a Szent Péter-bazilikában helyezik el, hogy a hívők végső búcsút vehessenek tőle. A Vatikán bejelentése szerint a nyugalmazott egyházfőt csütörtökön, január 5-én temetik el. A szertartás 9.30 órakor kezdődik majd a Szent Péter téren, az emeritus pápa kérésének megfelelően az egyszerűség jegyében. Azt is közölték továbbá, hogy a temetést Ferenc pápa vezeti.

„Sohasem láttunk korábban olyat, hogy egy pápa temessen el egy előző pápát” – nyilatkozta John McGreevy katolikus történész. Mintegy hatszáz év után ő volt az első olyan katolikus egyházfő, aki lemondott pápai tisztségéről 2013-ban.

(Magyar Nemzet)