karpat.in.ua

Észtország és Finnország az ukrán menekültek elhelyezéséről tárgyal

Észtország és Finnország között folynak a tárgyalások az ukrán menekültek egy részének áthelyezéséről. Finnország készen áll hetente 50-100 ember fogadására – számolt be az ERR.

2022-ben 120 000 ukrán érkezett Észtországba, ebből több mint 65 000 maradt az országban. Kevesebb mint 50 000 bevándorló kért védelmet Finnországban, bár az ország lakosságának száma ötször akkora, mint Észtországé.

Decemberben Tallinn és Helsinki tárgyalásokat kezdeményezett a lakóhelyüket elhagyni kényszerültek egy részének átköltöztetéséről. Finnország idén januártól készen áll hetente közel 100 ukrán fogadására.

Ennek kapcsán már megtartották az első konzultációkat. Tarmo Miilits észt belügyminiszter hozzátette, hogy a részletekről még egyeztetnek.

„Fontos, hogy biztosítsuk a menekültek elsődleges fogadását, függetlenül attól, hogy hányan vannak. Amikor háború elől menekülők érkeznek hozzánk, biztosítani kell az elsődleges szállást, az élelmiszer-ellátást, a szociális segélyt és a pszichoszociális tanácsadást” – tette hozzá Miilits.

Az Észtországból Finnországba utazó ukrán menekültek számára autóbusz- és kompszállítást szerveznek.

Forrás