A magyaroknak és ukránoknak egyaránt segíteni kell a bajban, hiszen 1989-ben Erdély és Románia is megtapasztalhatta már a Kárpát-medence bajban tanúsított összefogását. – ezt mondta Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a háború kitörését követően a kárpátaljai Benében, ahova elsők között vitt tartós élelmiszerekből és higiéniai szerekből, valamint áramfejlesztőkből álló szállítmányt.
Hasonló módon cselekedett a legtöbb külhoni magyar település is Székelyudvarhelytől Dunaszerdahelyig. Mindkét város vezetői előre egyeztették az adományok tartalmát Beregszásszal. Többnyire tartós élelmiszert, ivóvizet és higiéniai szereket, illetve műszaki eszközöket kértek.