Beregszászban láthatta először a kárpátaljai közönség a Déryné ifjasszony című tévéjátékot

Beregszászban láthatta először a kárpátaljai közönség a Déryné ifjasszony című tévéjátékot

17:11 Január 21, 2023

Közélet 2885 7 хвилин

Українська

Január 20-án mutatták be a Déryné Program Déryné ifjasszony című előadásából készült tévéjátékot Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) magyar kultúra napja alkalmából szervezett központi rendezvény keretében.

Jubileumok tekintetében különleges év 2023, hiszen 200 éve született Petőfi Sándor magyar költő, forradalmár, irodalmunk popikonja. Január 20-a pedig amellett, hogy idén ezen a napon szervezték meg a KMKSZ magyar kultúra napi központi rendezvényét, azért is jelentős dátum, mert pontosan 200 évvel ezelőtt született Madách Imre, a magyar drámairodalom kiemelkedő alkotója. „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” – az élet szerzőjének Madách Imre által tolmácsolt legfontosabb tanácsa ez, amelyet érdemes ma is megfogadnunk.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola zsúfolásig megtelt Esztergom termében összegyűltek az ünnepség elején együtt énekelték el a magyarok nemzeti imádságát, a Himnuszt.

A megjelenteket videóüzenetben köszöntötte Kis Domonkos Márk, a Déryné Program vezetője, a tévéjáték producere, valamint Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, Herczeg Ferenc művének színpadi és mozgóképes változatának rendezője.

„Az előadással és a tévéjátékkal is a magyar nyelvű színjátszás hőskora előtt, hősei, színművészei, harcosai előtt kívánunk tisztelegni és nekik emléket állítani” – szögezte le köszöntőjében a Jászai Mari-díjas Kis Domonkos Márk, hozzátéve: reméli, hogy mihamarabb elhozzák Kárpátaljára a színpadi változatot a Déryné Program többi előadása mellett, hiszen ez azt jelentené, hogy vége a háborúnak.

A Nemzeti Színházban megszületett és annak részeként működő Déryné Program az elmúlt évtized egyik legizgalmasabb kulturális programja Magyarországon – emelte ki a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Vidnyánszky Attila, folytatva: „A gondolat, amely köré a program felépült, az, hogy olyan helyekre vigyünk előadásokat, ahol ez kevésbé történt meg korábban: eldugott vidéki falvakba, városokba.” A program gondolata a rendező szerint még Beregszászban fogalmazódott meg benne, amikor 1995–1997 között több száz előadást játszva a beregszászi társulattal végigutazták Kárpátalja magyarlakta településeit. „A beregszászi színház gondolata szülte a Déryné Programot, ezt a tévéfilmet is, amely most bennünket otthon képvisel” – jelentette ki a rendező. A Déryné Program sikerét alátámasztja, hogy az elmúlt évben közel 900 előadást tartottak szerte Magyarországon.

A helyszínen a nézőket Barta József, a KMKSZ alelnöke, a megyei tanács képviselője köszöntötte. „Kultúránk nemzetünk egyik óriási kincsesbányája, büszkeségünk alapja és megmaradásunk záloga” – jelentette ki. A magyarok sok értékkel gazdagították Európa és az egész világ kultúráját, s e gazdagítók között nem kevesen vannak, akik a mai Kárpátaljáról kerültek ki. Vidékünk szülöttjeinek – akik a magyar kultúra jeles képviselői – névsora szerfelett hosszú – tette hozzá.

„Kultúrkincsünk a mai élet, a ma problémáinak, gondjainak megoldásában is segíthet” – hangsúlyozta beszédében a KMKSZ alelnöke, folytatva: „Petőfi Sándor mindennél fontosabbnak tartotta a szabadságot. Ezt nemcsak alkotásaival, de életével és halálával is bizonyította. Ma Magyarország, a magyar nemzeti kormány küzd az Unió bürokráciájával és bürokratáival nemzeti szuverenitásáért, méltóan Petőfi és az ősök örökségéhez. Ukrajna véres háborút vív Oroszországgal területi integritásáért. Ez a háború mindannyiunk életére kihat, mindannyiunk életét felforgatja. Sokan elkeseredtek, elcsüggedtek, reményt vesztetté váltak, pedig van útmutató minden korra és élethelyzetre, s ezt még soha senki nem fogalmazta meg szebben és rövidebben, mint Madách Imre Az ember tragédiájában: »Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!« Küzdjünk mi is megmaradásunkért, jogainkért, emberi méltóságunkért, szabadságunkért, és bízzunk abban, hogy ennek a küzdelemnek van értelme, és lesz eredménye. »Isten, áldd meg a magyart!«”

A köszöntőket követően levetítették a tévéjátékot, mely premierjének az Uránia Nemzeti Filmszínház adott otthont 2022. szeptember 19-én. A Déryné Társulat 2020 szeptemberében mutatta be Herczeg Ferenc Déryné ifjasszony című drámáját, amely a magyar nyelvű színjátszás születésének reményekkel, küzdelmeivel és sikereivel teli világába enged betekintést. A darab tévéjáték-változatát 2021 áprilisában kezdték el rögzíteni a Nemzeti Színházban, valamint a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben. A közönséget a reformkorba repítő, a magyar színjátszásnak a kultúrára és a társadalomra óriási hatást gyakorló momentumait bemutató előadás hűen ábrázolja az anyanyelvi színjátszás megszületésének körülményeit.

A tévéjáték több szállal kapcsolódik vidékünkhöz, hiszen a rendező Vidnyánszky Attila mellett a címszereplő Déryné Széppataki Rózát Tarpai Viktória, míg Nimling szerepét Ivaskovics Viktor alakítja.

A vetítést követően Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház megbízott igazgatója beszélgetett Tarpai Viktóriával, aki betekintést adott a forgatás érdekességeibe, s néhány kulisszatitkot is megosztott a közönséggel.

(Csuha Alexandra/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei