karpat.in.ua

Dokumentumfilm készít Sean Penn Ukrajnáról és Zelenszkijről

Sean Penn kétszeres Oscar-díjas amerikai színész, rendező, politikai aktivista Szuperhatalom címmel dokumentumfilmet rendezett, amelyben Ukrajnát és Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt mutatja be az orosz invázió kezdetén.

A filmet – amelyet Sean Penn Aaron Kaufmannal közösen készített – februárban mutatják be a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon – számolt be a Deadline.

Carlo Chatrian berlini művészeti igazgató azt mondta: „Ez egy nagyon nehéz körülmények között készült dokumentumfilm, de egyben olyan film is, amely a művészet és a művészek szerepéről szól a nehéz időkben”.

Novemberben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök harmadik alkalommal fogadta Sean Penn amerikai színészt Kijevben. A látogatásról az államfő egy videót is közzétett, amely szerinte igen különlegesre sikeredett. A színész ugyanis magával vitte az Oscar-díját, amit egészen addig Ukrajnában is hagy – mint az ország győzelmébe vetett hitének szimbólumát –, amíg a háború véget nem ér. Sean Penn megkapta az ukrán harmadfokú érdemrendet az elnöktől.

(MTI)