Kiderült, mely alkalmazások merítik a legjobban telefonja akkumulátorát

Kiderült, mely alkalmazások merítik a legjobban telefonja akkumulátorát

22:01 Január 27, 2023

Közélet 1228 5 хвилин

A mai szupererős és meglehetősen vékony, néhány esetben pedig már összehajtható okostelefonoknak köszönhetően kifejezetten produktívak lehetünk a mindennapok során, egészen addig, míg egy merülőfélben lévő akkumulátor keresztbe nem tesz a számításainknak – ekkor ugyanis elszabadulhat a pokol.

Azt, hogy a készülék meddig bírja egy töltéssel, számtalan tényező befolyásolja, kezdve az akkumulátor méretétől a mobilon futó rendszeren át, egészen addig, hogy milyen alkalmazások vannak rá telepítve. Korábban már megnéztük, hogy rendszerszinten milyen változtatásokat tehet a hosszabb üzemidő érdekében, egy felmérésnek köszönhetően pedig most az is kiderült, hogy mely appok terhelik meg leginkább okostelefonunkat.

Mint azt már bizonyára ön is észrevette, manapság már mindenre talál egy alkalmazást, az App Store és a Google Play appok millióival van feltöltve, melyek között természetesen játékokat is találhatunk. Nem meglepő módon aktív használat közben ezek merítik a legjobban a készülékeket, hiszen a játékok veszik leginkább igénybe a telefonok grafikus chipjeit. De mi a helyzet a hétköznapok során használt többi appal?

A pCloud nevű kutatócég felmérése alapján a különböző produktivitást elősegítő és a közösségimédia-alkalmazások a legkárosabbak a mobilok üzemidejére. Listájukat három különböző szempont figyelembevételével állították össze:

  • az alkalmazások által igénybe vett hardverek (például GPS vagy kamera) mennyisége és intenzitása;
  • a sötét mód használata, mely OLED-kijelzős mobilok esetében meglepő mennyiségű akksiidőt takaríthat meg;
  • illetve az elhasznált töltöttség mennyisége bizonyos időn belül.

A három szempont figyelembevételével a kutatócég a 100 legnépszerűbb alkalmazást vizsgálta, ezek közül nevezték meg azt a tízet, melyek a lista legelején végeztek – kiérdemelve ezzel a pCloud szerint az „akkumulátorgyilkos” jelzőt, írja a GizChina. Az első tíz helyen végzett alkalmazás tehát a következő:

  • Fitbit
  • Uber
  • Skype
  • Facebook
  • Airbnb
  • Instagram
  • Tinder
  • Bumble
  • Snapchat
  • WhatsApp

Mint az látható, meglehetősen népszerű alkalmazások végeztek a lista elején, a Facebook és az Instagram szinte biztosan ott van a legtöbb mobilozó telefonján, de a Tinder, a Snapchat és a WhatsApp is kifejezetten népszerűnek számít idehaza. Az Uber miatt nem kell aggódnunk, azt ugyanis 2016-ban kiűzték a taxisok az országból, de a Fitbit, a Skype, az Airbnb és a Bumble nevű társkereső sem nevezhető közönségkedvencnek.

KiLemerítő szerelem

Mint az a felmérésből kiderült, a közösségimédia- és társkeresőappok messze a legkárosabbak a telefonok üzemidejére – utóbbiak úgy játszanak az akkumulátor töltöttségével, mint az azokon fellelhető emberek az érzelmeinkkel. A legelőkelőbb helyen a Tinder, a Bumble és a Grindr szerepelt, melyek átlagosan 11 hardveres erőforrást használnak (kamera, mikrofon, helymeghatározás, wifi stb.), a sötét mód hiánya miatt pedig mindhárom alkalmazás használata energiaigényesebb, ez pedig felgyorsítja az akkumulátor merülését.

Így spórolhat az akkumulátor töltöttségével

Az első és legegyszerűbb dolog, amit tehet, az az, hogy átnézi a letöltött alkalmazásainak listáját és kiválogatja azokat, melyekre már nincs szüksége – gyakran beleesünk ugyanis abba a hibába, hogy egyetlen használat miatt letöltünk egy appot, amit aztán elfelejtünk letörölni. Ezzel nemcsak tárhelyet spórolhat meg, hanem a háttérben történő folyamatos frissítések kiiktatásával az akkumulátort is kímélheti.

Mivel mi magunk az alkalmazásokon sokat nem tudunk változtatni, az előbbi példa mellett az egyetlen dolog, ami tehet, az az, hogy kevesebbet használja őket. Amennyiben ezzel problémája akad, de mindenképp szeretne változtatni szokásain, készüléke beállításai között, a képernyőidő ismertetésénél korlátozásokat is beállíthat arra, hogy bizonyos alkalmazásokat napi szinten maximum hány órán keresztül böngészhessen.

(index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei