Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium: 23 hallgató nyert felvételt

Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium: 23 hallgató nyert felvételt

09:50 Január 28, 2023

Közélet 1874 4 хвилини

Українська

Huszonharmadik alkalommal hirdette meg a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium kutatói ösztöndíjprogramot a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA) a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával együttműködve. A felvételi vizsgákra január 26-án került sor.

Az ösztöndíjprogramra ezúttal 23 hallgató nyújtotta be jelentkezését, akik munkáját és eddigi kutatási eredményeit 23 fős szakmai bizottság értékelte.

A vizsgák kezdete előtt a diákokat és témavezetőiket – tutoraikat – dr. Váradi Natália, a „GENIUS” JA igazgatója köszöntötte.

Elmondta, hogy a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium célja felkarolni a kárpátaljai felsőoktatási intézményekben elsősorban a természettudományok és a humán tudományok területén tanuló legtehetségesebb magyar ajkú hallgatókat, és lehetőség szerint biztosítani számukra mindazokat a szakmai fejlődésükhöz szükséges feltételeket, melyek kiemelkedő eredmények elérését teszik lehetővé. A szakkollégium infrastrukturális szervezeti hátterét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola biztosítja.

Jelentkezni 2022. december 28-tól 2023. január 23-ig volt lehetősége a kutatásukat vidékünkön végző kárpátaljai főiskolai vagy egyetemi, a 3–6. évfolyamokon nappali tagozaton tanuló, kiváló eredményeket felmutató, minimum 4,0-es átlaggal rendelkező hallgatóknak.

A 23 érvényes pályázatot benyújtott jelentkező közül 4-en többedik, míg 19-en első alkalommal mérettették meg magukat a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium ösztöndíjára való tagságra. A jelentkezők közül 22-en a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatói, egy diák pedig az Ungvári Nemzeti Egyetemen végzi felsőfokú tanulmányait. A vizsgázók közül 14 hallgató alapképzésen tanul, míg 9-en mesterképzésben vesznek részt.

A felvételi eljárás a benyújtott jelentkezések elbírálásából, valamint szóbeli vizsgából állt. A benyújtott jelentkezések előpontozásáért a Szakértői Pontozó Bizottság felelt.

Miután Váradi Natália ismertette a felvételi eljárás hátterét, valamint a vizsgák menetét, az öt szekcióra bontott csoportok megkezdték a munkát. A biológia szekcióban 5, a filológia szekcióban 5, a matematika szekcióban 3, a számvitel és adóügy szekcióban 6, a társadalomtudományi szekcióban 4 hallgató tett vizsgát. A diákoknak személyenként 15 perc állt rendelkezésre munkájuk bemutatására, majd a vizsgák befejeztével sor került a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács ülésére, melyen jóváhagyták a felvételi vizsga eredményeit. A testület mind a 23 felvételizőt ösztöndíjra javasolta.

A szakkollégiumban való részvétel meghatározó lépcsőfok lehet egy fiatal kutató szakmai fejlődésében, s mint Váradi Natália a felvételi eredmények ismertetését követően aláhúzta: „Fontos, hogy sok fiatal kutatónk és tudósunk legyen, mert a tudományos és tiszta kutatás a civilizáció és a haladás kiemelkedő forrása.”

(lexi/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei