karpat.in.ua

Észak-Korea feloldja a fővárosban elrendelt ötnapos zárlatot

Az észak-koreai fővárosban feloldották a hét közepén elrendelt karantént

Az Észak-Koreával foglalkozó szöuli NK News hírportál vasárnap azt közölte, hogy a hét végén – műholdfelvételek tanúsága szerint – Phenjanban máris lakosok ezrei tódultak a szabadba, hogy gyakoroljanak a az észak-koreai néphadsereg 75 éves fennállása alkalmából február 8-án rendezendő ünnepségekre.

Észak-Korea tavaly jelentette be először, hogy koronavírusos megbetegedést találtak a világtól elzárt országban, augusztusban azonban máris „győzelmet hirdettek” a vírus felett, és mivel a tesztelés sosem vált széles körűvé, a Covid-19-cel kapcsolatos megbetegedések és halálozások pontos száma azóta sem ismert.

Phenjan mindazonáltal már akkor leszögezte: a megbetegedésekért Dél-Korea a felelős, a vírus ugyanis a dél-koreai ellenzéki csoportok által hőlégballonokkal Észak-Koreába juttatott, Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt bíráló röplapokon került be a kommunista országba. A phenjani kormányzat – július végéig – csupán a „lázas megbetegedések” napi számát közölte, amely a mintegy 25 milliós országban elérte a 4,77 milliót. A kormány 74 halálos áldozatot jelentett.

Forrás