Zelenszkij: A gyerekek családi típusú gyermekotthonokban való nevelése jobb, mint a régi bentlakásos rendszer

Zelenszkij: A gyerekek családi típusú gyermekotthonokban való nevelése jobb, mint a régi bentlakásos rendszer

19:30 Február 4, 2023

Közélet 1296 2 хвилини

Українська

A családi típusú gyermekotthonokban való nevelés mindenképpen sokkal jobb, mint a régi bentlakásos rendszer – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök videoüzenetében, számolt be az Ukrinform az államfő honlapjára hivatkozva.

„Számomra nagyon fontos, hogy vannak konkrétumok (a partnerekkel való kapcsolattartásban – a szerk.) olyan területeket illetően is, mint például, hogy hazánkban a szülői gondoskodástól megfosztott gyermekek számára a bentlakásos gyermekotthonok rendszerét lecseréljük egy másik – civilizáltabb, gyermekbarát rendszerre. A gyerekeknek kell, hogy legyen családjuk, a családi típusú gyermekotthonokban nevelni őket határozottan jobb, mint a régi bentlakásos iskolarendszer” – mondta Zelenszkij.

Az elnök elmondta, hogy ezt a reformot Ukrajna az Európai Unióval együtt hajtja végre.

„Egy a reformmal foglalkozó és a kidolgozásért felelős hivatalt hoznak létre. A reformmal kapcsolatos előzetes megállapodások pedig már körvonalazódnak” – tájékoztatott az ukrán államfő.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei