„GENIUS” JA: tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék biológiából, kémiából és földrajzból

„GENIUS” JA: tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék biológiából, kémiából és földrajzból

17:43 Február 6, 2023

Közélet 1927 4 хвилини

Українська

A „GENIUS“ Jótékonysági Alapítvány („GENIUS“ JA) immár hetedik alkalommal szervez tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégéket biológiából, kémiából és földrajzból.

A tehetséggondozó hétvégék február 3-i hivatalos megnyitójára a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Ferencváros termében került sor, melyen a megjelenteket Váradi Natália, a „GENIUS” JA igazgatója köszöntötte. Beszédében Váradi Natália kiemelte, hogy a tehetséggondozó hétvégék célja a résztvevők természettudományos ismereteinek elmélyítésén túl a Hevesy György Kárpát-medencei Kémia-, Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia-, valamint Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Versenyekre való felkészítés.

„A tanév első félévében általában nagyszámú gyerekkel foglalkozunk, hiszen a tizenöt tehetségpontban több mint ezer fiatallal dolgozunk együtt. Ezzel ellentétben a második félév mindig tantárgy-specifikus, szakosított és tömbösített foglalkozások zajlanak, hála azoknak az oktatóknak és szakembereknek, akik ötletgazdái ezeknek a tehetséggondozó hétvégéknek, hiszen igazából így a tanulókra koncentrálva, szinte egyéni foglalkozásként tudnak készülni azokra a versenyekre, megmérettetésekre, ahol velük egykorú, szakmában hozzájuk hasonló fiatallal tudnak találkozni és képviselni Kárpátalját a magyarországi vagy Kárpát-medencei versenyeken” – fogalmazott az Alapítvány igazgatója, majd jó tanulást és sikereket kívánt a résztvevő gyerekeknek.

Ezután dr. Kohut Erzsébet, a II. RF KMF Biológia és Kémia Tanszékének vezetője, a program ötletgazdája és szakmai felelőse ismertette a technikai tudnivalókat, valamint a hétvégék ütemtervét. Elmondta, hogy a harmadik hétvége zárónapján versenyt szerveznek majd, melynek első két legjobb eredményt elérő tanulói képviselik majd vidékünket a Kárpát-medencei versenyeken.

A teljes versenyfelkészítő program három hétvége alatt valósul meg a II. RF KMF és Szakgimnáziumának bázisán február 3–5., február 10–12., illetve február 24–26. között. A hétvégi foglalkozásokra meghívást kaptak a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett Szent Györgyi Albert kémia- (8. osztály), Margittai Antal biológia- (7–8. osztály) és természetrajz-földrajz (7‒8. osztály) versenyek első tíz helyezettjei, akik már korábban is bizonyították az említett tantárgyak iránti érdeklődésüket. A tanulók az előző évekhez hasonlóan névre szóló meghívót kaptak. Közülük 16-an jelezték a hétvégéken való részvételi szándékukat. A fiatal tehetségekkel a hétvégék folyamán 13 szakképzett pedagógus foglalkozik.

A program Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából valósul meg.

(lexi/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei