Átvették diplomáikat a magiszteri fokozatú végzősök az ungvári egyetem ukrán‒magyar intézetében

Átvették diplomáikat a magiszteri fokozatú végzősök az ungvári egyetem ukrán‒magyar intézetében

10:01 Február 9, 2023

Közélet 2977 7 хвилин

Українська

19 magyar nyelv és irodalom, történelem és országismeret, illetve matematika szakos magiszter fokozatú végzős vehette át kedden diplomáját az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében (UMOTI).

Imre Gyula, az UNE UMOTI tanulmányi és nevelési igazgatóhelyettese a meghívott vendégek bemutatását követően kiemelte:

– Különleges és meghatározó időszakot tudhatunk magunk mögött, kezdetben a Covid-járvány, a karantén, majd a napjainkban is dúló háború miatt kellett megélni a bezártságot, a közösségtől való távolmaradást, és megszokni az online oktatást. Mindezek ellenére kreatív, tudásvággyal felvértezett közösségtől búcsúzunk. Reméljük, hogy képzéseink az egyre gyakoribb világi bizonytalanságok ellenére is reménnyel töltik el a végzősöket és hiszik, hogy van értelme komoly szaktudást szerezni.

Dr. Spenik Sándor, az intézet igazgatója megjegyezte, hogy míg általában az elért kimagasló eredményekről, az érdekes és bulikkal, utazásokkal tarkított diákévekről szokott ilyenkor beszélni, most a háború közepette a felelősségről szól.

– A diploma átvételével a kárpátaljai értelmiséget fogják gyarapítani, s a közösségben nagy felelősség hárul önökre. Nemcsak szolgálni fogják népünket, hanem elöljáróként meg is kell majd világítaniuk a jobb és szebb jövőbe vezető utat – fogalmazott.

Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Bacskai József főkonzul nevében Cseh Áron vezető konzul köszöntötte a jelenlévőket.

– Abban a kitüntetett szerepben lehet részük, hogy önök mint kárpátaljai frissen diplomázott magyar értelmiségiek hidat képezhetnek az Ukrajna és Magyarország közötti jó politikai, gazdasági, tudományos és különböző szakmai szintű együttműködésekben. Azzal a tudattal kezdhetik meg szakmai pályájukat, hogy Magyarország kiáll önök mellett, és mindenben számíthatnak az anyaország támogatására – hangsúlyozta és megerősítette: a magyar kormány kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, elítéli az agresszort, és Magyarország, a magyar társadalom mindig is szolidáris Ukrajna népével, hatalmas összefogással, több milliárd forintnyi humanitárius segélyekkel támogatja bajba jutott szomszédját, segíti a menekülteket.

A diplomata úgyszintén kiemelte: a friss diplomások büszkék lehetnek arra, hogy szülőföldjükön anyanyelvükön sajátíthatták el szakmájukat, és a megszerzett tudományos ismereteket ukrán nyelven is kamatoztathatják.

A főkonzulátus hagyományosan könyvadománnyal köszöntötte a végzősöket, illetve bővítette az intézet könyvtárának állományát.

Braun Éva, a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet magyar nyelv és irodalom szakos módszerésze a változásokkal teli időszakra, a kihívásokra és nehézségekre emlékeztetett, majd az idén 200. évfordulót ünneplő kiváló alkotók – Petőfi Sándor, Madách Imre – példáját hozta fel, amelyből erőt és kitartást meríthetünk. Végezetül Madách Imre gondolatait ajánlotta a végzősök figyelmébe: „Legyen hát célod: Istennek dicsőség, Magadnak munka…”

Dr. Zubánics László, az intézet nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó helyettese, a Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszék vezetője a középkori társadalomépítés példáján magyarázta a magiszteri diploma értékét. Mint mondotta: a mesteri megnevezés egy nehéz út eredménye, a diákok egykoron és most is hosszú évekig sajátították el a tudást. Majd párhuzamot vonva napjainkkal, megjegyezte: messzi távolban, különböző, ma Erasmus-programnak nevezett ösztöndíjak keretében bővítették az odahaza szerzett tudást. Nehéz út volt, de megérte, mert többek lettek! S arra buzdította volt tanítványait, hogy folytassák tanulmányaikat a PhD-képzés keretében.

Búcsúztak a hallgatóktól dr. Zékány Krisztina és dr. Miroszláv Sáfrányos tanszékvezetők is. Azt kívánták, találják meg a helyüket az életben, ne múljon el a tenni akarás iránti vágyuk, legyen mindig elég lelkesedésük ahhoz, hogy elérjék a kitűzött célokat és leküzdjék a kihívásokat.

Ábrány Krisztián, csepei görögkatolikus parókus az élet értelméről, a célokról, az áldozathozatalról szólva megjegyezte, hogy kétféleképpen élheti az ember az életét: vagy folyamatosan keresi az élet értelmét, vagy értelmet ad az életének. A kettő nem zárja ki egymást, de Viktor E. Frankl szavaival fogalmazva elmondta: „Az igazán fontos dolgok azok, amelyekért az ember – ha szükséges – áldozatokat is kész hozni.” Ehhez kérte Isten áldását mindenkire.

A végzősök nevében Pekár Tünde mondott köszönetet.

– Mindannyiunk előtt feladat van, amely által önmagunkat valósítjuk meg. Merni kell felelősségteljes feladatokat vállalni, s becsülettel megvalósítani, kamatoztatni mindazt a talentumot, amely ránk lett bízva – emelte ki, és Tóth Árpád szavaival intett búcsút: „Az élet szép, csak küzdeni kell érte, Boldog az, ki célját elérte. Akarni kell és minden sikerül, Akarni és bízni rendületlenül.”

Reményik Sándor Templom és iskola című, ma sajnos oly aktuális versét Lőrinc Ingrid országismeret szakos végzős hallgató adta elő.

Az okleveleket dr. Spenik Sándor igazgató és Cseh Áron vezető konzul nyújtotta át a diákoknak.

Az ünnepség hangulatát a Csipkés népi hangszeres együttes az alkalomra készült egyedi zenei összeállítása emelte.

(Rehó Viktória/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei