Demenciát diagnosztizáltak Bruce Willisnél

Demenciát diagnosztizáltak Bruce Willisnél

21:17 Február 17, 2023

Közélet 987 2 хвилини

Frontotemporális demenciában szenved Bruce Willis – írta meg a BBC a család bejelentésére hivatkozva

A 67 éves színésznél tavaly márciusban diagnosztizáltak afáziát, azaz agyi sérülés következtében fellépő nyelvi zavart. Azóta nem lehetett tudni, hogy hogyan alakul az állapota, de most családja egyértelművé tette, hogy romlott a helyzet.

A közlemény szerint azt mindenesetre megkönnyebbüléssel fogadták a hozzátartozók, hogy végre egyértelmű diagnózist kaptak. Willis azonban nincs jól, nehezére esik a kommunikáció.

A család az Istagramon közzétett sorok mellett egy hosszabb közleményt is kiadott. Ebben hangsúlyozzák, hogy jelenleg Bruce Willis betegségére nincsen gyógymód, de bíznak benne, hogy ez megváltozik, és abban is, hogy a színész esetével nagyobb médiafigyelem hárul erre a kórképre.

A tavalyi afáziadiagnózis bejelentésével párhuzamosan Bruce Willis visszavonult a színészettől. Pályafutása során több mint száz filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Ponyvaregény, A hatodik érzék, az Armageddon, vagy éppen az Ötödik elem. A leghíresebb karaktere azonban egyértelműen a Die Hard-filmek főszereplője, John McClane volt.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei