karpat.in.ua

Magyarországi támogatások jutottak célba Lemberg megyében és Kárpátalján (videó)

Értékes adományokkal megpakolt busszal érkezett Mártha Tibor, Fényeslitke polgármestere, Rezes József, a KHÖT igazgatója, továbbá Magyarország Ungvári főkonzulátusának munkatársai a Lemberg megyei Tuholka településre. Az ottani iskola korábban jelezte, hogy szüksége lenne egy nagyteljesítményű húsdarálóra, mert az övék korábban tönkrement. A fényeslitkei felajánlásnak köszönhetően most megérkezett ez az eszköz, hogy a középiskolában tanuló 146 diák, az intézményben tartózkodó 10 menekült és további 12 óvodás ellátását biztosítani tudják. Emellett több zsák burgonyát, három láda almát és több száz tojást is kapott az iskola konyhája. A középiskolát mindemellett nagy értékű aggregátorral is megajándékozták, melynek köszönhetően az áramellátás és az internet hozzáférés is biztosított lesz az épületben. A Kárpátokon túli területeken nem csupán a háború kirobbanását követően, hanem már korábban is jelen voltak a magyarországi támogatók. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy Tuholka településen 2015/2016-ban sikerült felépíteni a görögkatolikus paplakot, amely amellett, hogy otthont biztosít a helyi lelkésznek és családjának, a hittanórák és a vasárnapi iskola lebonyolítására is alkalmas. Sajnos a háború kirobbanását követő márciusi hónapban a tetőszerkezetben keletkezett tűz miatt megrongálódott a helyiség, azonban a magyar partnerek segítségükről biztosították a lelkészt. A paplakon kívül egy kápolnát is sikerült felépítenie a magyar államnak a Szent Jozafát nevét viselő templom tövében. A kápolna mellett az első világháborúban hősi halált halt katonák emlékét őrzi egy kereszt, melyen négy magyar név is látható. Mártha Tibor a tuholkai görögkatolikus templomba egy, a máriaapócsi szűzanya szentképéről mintázott képet is hozott ajándékba, mely 90 évvel ezelőtt készült. Ez pedig itt már Szkole, ahol a helyi fogászati klinikára juttatott el a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulása egy generátort a fényeslitkei székhelyű East-West Intermodális Logisztikai Szolgáltató Zrt. jóvoltából. A Lemberg megyei utat követően hazafelé már a Szolyvai Általános iskolának adtak át egy generátort a konyhai ellátás akadálytalan működésének biztosítása érdekében, melyet Buhajla József, volt ungvári főkonzul révén a Külgazdasági és Külügyminisztérium Kelet-Európa Főosztálya ajánlott fel. Az intézményt folyamatosan támogatják Magyarországról, a korábbi években például a Kárpát-medencei óvodafejlesztési projekt keretén belül teljes mértékben megújult az intézmény óvodai részlege és a konyha is. A magyarországi segítségnyújtás tehát folyamatos. Nem csupán Kárpátalján, hanem a megyén kívül is igyekeznek jelen lenni a magyar partnerek, hiszen az érdekük az, hogy Ukrajnában ne kelljen sem a családoknak, sem pedig az intézményeknek semmiből hiányt szenvedni.