Grexa Liliána ukrán nemzetiségi szószóló is felszólalt az Országgyűlés tavaszi ülésszakának kezdetén. Beszédében köszönetet mondott a magyar államnak az Ukrajnának nyújtott segítségéért. Elmondta, hogy „egy éve már, hogy a demokratikus világ, köztük Magyarország is segít. Ez a segítségnyújtás és a befogadás 368 napja is”.
Beszéde kezdetén kiemelte, hogy a magyar kormány megteremtette a jogszabályi feltételeit annak, hogy az Ukrán Országos Nemzetiségi Önkormányzat akár már az idei tanévben el tudja indítani az első saját fenntartású ukrán nemzetiségi kiegészítő nyelvoktató iskolát. A szószóló ezt a történést rendkívülinek nevezte a Magyarországon élő ukrán kisebbség életében.
„386 napja indított háborút az orosz agresszor Ukrajna és annak szabad lelkű népe ellen, bombázza a lakóházakat, gyilkolja az áldozatokat, az ukrán nép pedig 386 nap óta tartja magát, bár 18 millióan kénytelenek voltak elhagyni a szülőföldjüket az orosz támadás miatt” – hangsúlyozta felszólalásában a szószóló.
„Hálásan köszönjük mindenkinek, aki szolidaritást vállal az ukrán néppel” – hangsúlyozta a szószóló.
VV