MRSZ: 2,5 millió forint értékű adomány a kárpátaljai oktatási intézményeknek

MRSZ: 2,5 millió forint értékű adomány a kárpátaljai oktatási intézményeknek

16:15 Március 5, 2023

Közélet 1838 3 хвилини

Українська

A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) a háború kitörése óta eddig közel 1 000 tonna adományt juttatott Ukrajnába, amelyből 600 tonna Kárpátaljára került. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán került sor annak a 2,5 millió forint értékű adomány átadására, mellyel az MRSZ ezúttal a kárpátaljai oktatási intézményeket segíti.

Orosz Idlikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke elmondta: „Ma a Magyarországi Református Szeretetszolgálat adományát vehette át öt oktatási-nevelési intézmény, ezek között óvodák és iskolák. A segítségnek köszönhetően áramszünet esetén is tudnak majd működni az intézmények, hiszen így van egy bizonyos fokú stabilitás és biztonság az intézmények számára. Még a tavaly felmérést készített a pedagógusszövetség, hogy melyik oktatási intézményben mire lenne szükség az áramkimaradások idején. Ezt követően segítségért fordultunk a nagyobb segélyszervezetekhez. Ez a mostani segítség ennek fényében érkezett, amiért köszönet illeti a segítőket” ‒ jegyezte meg Orosz Ildikó.

Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) ügyvezető-helyettese kérdésünkre válaszolva elmondta: „A tűzhelyek és aggregátorok mellett a szeretetszolgálat kiegészítette a támogatásokat higiéniai eszközökkel és minden olyan szerrel, amely fontos lehet egy óvodában vagy iskolában. A szeretetszolgálat igyekszik a gyakorlatban is kifejezni azt, hogy egy nemzettest része vagyunk. Azonban nemcsak a határon túli magyarok számára nyújtottunk segítséget, hanem minden olyan menekültnek, aki a háború miatt elhagyni kényszerült otthonát. Ha ezeket az adományokat mi át tudjuk adni, számunkra ez örömteljes. Isten dicsőségére, embertársaink javát szolgálja segítségünk” ‒ fogalmazott.

A támogatásban részesülő intézmények: a Beregsomi Óvoda, a Nagybégányi Gimnázium, a Sárosoroszi Gimnázium, a Nagygejőci Gimnázium és az Eszenyi Középiskola képviselői a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola udvarán vehették át az adományt.

Ezt követően a szeretetszolgálat a Nagyberegi Református Líceumba szállított tartós élelmiszert.

(ev/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei