Rendek között, vonók mögött - népzenei koncert Beregszászban (videó)

Rendek között, vonók mögött - népzenei koncert Beregszászban (videó)

16:45 Március 5, 2023

Közélet 1153 2 хвилини

Fergeteges élményben volt részük azoknak, akik ellátogattak a Rendek között, vonók mögött elnevezésű népzenei koncertre Beregszászba. Az Erdélyből érkező, 10 főből álló zenekar a Kárpát-medence különleges magyar és román népzenei örökségét elevenítette meg. Az előadásuk egyáltalán nem mondható hagyományosnak, hiszen a fiúk nem csupán zenéltek, de közben el is játszották az egymással csipkelődő muzsikusokat és megmutatták, milyen az, amikor a népzenész igazán jól érzi magát a bőrében és élvezi, hogy másoknak zenélhet. Az erdélyi előadók nem először járnak Kárpátalján és szívesen tértek vissza most is. A másik különlegessége a formációnak az, hogy a muzsikusok több együttesből álltak össze, kifejezetten erre a koncert sorozatra. A Kárpátaljai Hagyományok Háza Hálózat a vidék több településén is szeretné bemutatni az előadást. Ezúttal a Beregszászi Megyei Magyar Drámai Színház fogadta őket. A színház nem csupán vendég előadókkal, de több saját programmal is készül a tavaszi idényre. A legfontosabb céljuk az, hogy a helyiek a kultúrán keresztül kapjanak pozitív feltöltődést és egy-egy előadás idejére megfeledkezzenek az ajtókon kívüli világ nehézségeiről. A koncert megvalósulását az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, a Kárpátaljai Hagyományok Háza Hálózat, a Kárpát- medencei Kultúrpajta és Tündérkert Hálózat és a Csoóri Sándor Alap támogatta.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei