Okosórákból, fitneszkarkötőkből információt gyűjtő applikáció segíti a járvány megállítását Németországban

Okosórákból, fitneszkarkötőkből információt gyűjtő applikáció segíti a járvány megállítását Németországban

08:26 Május 8, 2020

Közélet 2955 3 хвилини

Már több mint félmillióan használják Németországban a Robert Koch Intézet (RKI) által fejlesztett Datenspende nevű információgyűjtő applikációt, amely segíti a koronavírus terjedésének figyelemmel követését és megállítását.

Ennyi résztvevővel zajló tudományos projektként a Datenspende (adatadomány) világszinten egyedülállónak számít – közölte az RKI internetes oldalán. Az ötlet alapját az adta, hogy a koronavírus tünetei olyan vitális paraméterekből is leolvashatók, mint a pulzus vagy a testhőmérséklet. Ilyen információkat pedig rutinszerűen gyűjtenek az okosórák vagy a fitneszkarkötők.

A kutatók remélik, hogy az önkéntes, álnevesített felhasználók által rendelkezésre bocsátott adatok alapján jobban fel lehet becsülni a megbetegedettek számát, és idejekorán fel lehet ismerni a fertőzési gócpontokat.

Az adatokat, amelyeket az applikáció révén a felhasználók a szakértők rendelkezésére bocsátanak, több lépcsőben dolgozzák fel és segítségükkel különböző előzetes értékeléseket végeznek.

A résztvevőket földrajzi elhelyezkedés alapján is csoportosítják, így ellenőrizhető, vannak-e regionális eltérések, valamint szem előtt tarthatják, hogy minden régióban elegendően regisztráltak-e és így statisztikailag értékelhető eredmények születnek-e. Az értékelés szempontjából legfontosabb információ a pulzus, a megemelkedett pulzusszám ugyanis lázra utalhat, amely a Covid-19 jellemző tünete. Az eltérések kiszűréséhez először az adott területre jellemző bázisértéket kell meghatározni, melyet a Datenspende résztvevőinél egy hosszabb időn át mért átlagérték jelent. Ha a nyugalmi pulzus egy adott régióban a szokásosnál magasabb, akkor ott valószínűleg fertőzési gócpont alakult ki. Ezen információk alapján alkotják meg a szakértők a láztérképeket, amelyek alapján naponta felbecsülhető, hányan lehetnek lázasak egy adott régióban.

Az adatok kiegészítő információs alapot jelenthetnek a RKI járványvédelmi ajánlásai számára.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei