Nyílt napot szerveztek a II. RF KMF Szakgimnáziumában

Nyílt napot szerveztek a II. RF KMF Szakgimnáziumában

14:28 Március 10, 2023

Közélet 2312 5 хвилин

Українська

Március 9-én nyílt napot tartottak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Szakgimnáziumában.

Az intézmény díszterme csaknem teljesen megtelt érdeklődőkkel, akiket Soós Katalin igazgató köszöntött, majd részletes tájékoztatást adott a Szakgimnáziumról. A kezdeti időszakot felelevenítve elmondta, hogy az oktatási intézményt 2014-ben alapították felsőfokú szakképzési intézetként, mely mára számos – elsősorban pozitív – változáson esett át.

„A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által alapított Szakgimnázium az egyetlen olyan magyar tannyelvű intézmény vidékünkön, ahol nemcsak érettségit, de szakmát is szerezhetnek a diákok. Mivel intézményünk nem állami, hanem alapítványi fenntartású, ezért megválaszthatjuk az oktatás nyelvét, vagyis nem kötelező 2023 szeptemberétől a középiskolai tantárgyak 60%-át az államnyelven oktatni. Így a hozzánk jelentkezők továbbra is anyanyelvükön tanulhatnak, nálunk továbbra is garantált a magyar nyelven való oktatás. Emellett azok, aki nem szeretnének az általunk kínált szakokra jelentkezni, de anyanyelvükön szeretnének érettségizni, azt is megtehetik nálunk, ugyanis ez év szeptemberétől középiskolai osztályokat nyitunk, ahol szintén magyar nyelven folyhat a tanulás” – hangsúlyozta Soós Katalin.

Hasonlóan a korábbi évekhez, idén is öt szakra lehet jelentkezni: óvodapedagógia, szociális munka, számvitel és adóügy, alkalmazott matematika és turizmus. Az igazgató asszony azonban hozzátette, hogy a felvételi eljárásról még biztosat nem tudnak mondani, ugyanis Ukrajnában még nem elérhető a felvételi eljárások menete. Ugyanakkor arra biztatta a felvételizni szándékozókat, hogy egyszerre több szakra is nyújtsák be jelentkezésüket, így a sikeres vizsgák eredményeképpen választhatnak majd a szakok közül.

Soós Katalin kiemelte, hogy a magyar állami támogatásából fenntartott intézményben az oktatás ingyenes, s a diákok tanulmányi eredményektől függően ösztöndíjban részesülnek. A képzés összesen négy évből áll, melyből az első két év a középiskolai oktatás, amely az érettségi bizonyítvány megszerzésével zárul, s ezt követi két év szakmai képzés – tette hozzá, majd kitért a kollégiumi elhelyezés lehetőségére is.

Az intézménybe jelenleg Kárpátalja 64 településéről járnak a tanulók, akik barátságokat szőnek, építik a jövőjüket, s a tanulás mellett számos lehetőséget kapnak: „Különböző szakköröket indítunk és megannyi sportolási lehetőséget is biztosítunk számukra, hiszen a magyar kormány támogatásával sikerült teljes mértékben felújítani az épületünket, futópályát kiépíteni, sporttermünk van, szabadtéri sportpályáink is vannak, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a felnövekvő nemzedéket ne csak tanítsuk, hanem próbáljuk egészséges életmódra is nevelni őket” – szögezte le Soós Katalin, hozzátéve, hogy a Szakgimnáziumot befejezők 80%-a a beregszászi főiskolán folytatja tanulmányait, egy részük levelező tagozaton, hiszen a tanulás mellett többen már dolgoznak is.

Az igazgató asszony általános tájékoztatója után az érdeklődők betekinthettek a különböző szakok világába, megismerkedhettek az intézménnyel, a tanárokkal, a Szakgimnáziumban diplomát szerzett volt diákokkal. Több helyszínen szakbemutató előadásokon vehettek részt, többek között népi énekes gyermekjátékokra invitálták a látogatókat, akik ezután egy rendhagyó tornaórába is beleshettek, a szociális munkával kapcsolatos tényeket és álhíreket érintő interaktív beszélgetésen, közös robotikafoglalkozáson és 3D-modellezésen vehettek részt, valamint megtekinthették az aktuális kiállításokat.

(lexi/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei