Tovább folytathatja munkáját Sari József a Felső-Tisza-vidéken

Tovább folytathatja munkáját Sari József a Felső-Tisza-vidéken

09:27 Március 29, 2023

Közélet 1423 3 хвилини

Українська

Március 26-án ismét Sari Józsefet választották meg a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezete elnökévé. A Szövetség felső-Tisza-vidéki alapszervezetének soron következő közgyűlését Técsőn rendezték meg.

Az elnök beszámolt arról is, hogy az elmúlt három év mindenki számára nehéz volt. Először a Covid, most pedig a háború nehézségei közepette élünk és túlélünk. Minden nehézség ellenére a Felső-Tisza-vidék mind a 13 alapszervezetében sikerrel zajlottak le a közgyűlések. Sari József beszélt többek között az Egán Ede-programról, mely a Felső-Tisza-vidék gazdaságát is nagyban segítette. Kiemelte azokat a kulturális eseményeket, amelyek fontos szerepet játszottak a felső-Tisza-vidéki szórványmagyarság életében, és amelyeket a kialakult helyzetből adódóan az elmúlt három évben sajnos nem tudtak megvalósítani. Mint mondta: nehéz időket élünk, és jó lenne, ha a béke felé vehetnénk az irányt, hiszen háborúban és háborús időkben fejlődni nem tudunk; meg kell találni a lehetőséget arra, hogy mielőbb megkapja az ukrán nemzet, ami számára jogosan jár. Mint mondta: „Szükségünk van egymásra, szükségünk van a szórványra, amit fontos megtartani. Vigyáznunk kell arra, nehogy szétessenek a közösségeink, hiszen minden téren egymásra vagyunk utalva. Mindig meg kell tenni, amit lehet, minden körülmények között.”

A közgyűlés meghívott vendége volt Barta József, a KMKSZ alelnöke, aki vázolta az aktuálpolitikai helyzetet, és beszélt azokról a lehetőségekről, amelyek a nehéz körülmények ellenére is megvalósíthatók.

A közgyűlésen nyílt szavazással egyhangúlag ismét Sari Józsefnek szavaztak bizalmat, aki a kezdetektől tölti be a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöki posztját. Megválasztották továbbá alelnöknek Szabó Gabriellát, aki Kocserha Jánost váltja tisztségében, illetve megválasztották a választmányi és egyéb tisztségeket betöltő tagokat.

Sari József a jövőbeni célokat illetően elmondta: „A létrehozott intézményrendszerünket a lehetőségek szerint tartsuk meg, ha vissza tudunk térni a normál életünkhöz, fontos lenne visszahozni kulturális rendezvényeinket is. A legfontosabb, hogy sikerüljön az ifjúságot beintegrálni alapszervezeteinkbe.”

(Ev/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei